5 dolog...

Hozzám is eljutott kókusz jóvoltából, hát akkor lássuk.

1.) Undorodom mindenféle vízben élő jószágtól. A szaguktól hányingerem van, megfogni nem vagyok hajlandó őket, megenni meg aztán végképp nemlétezik. Viszont profi módon tudok két villával iszonyú mennyiségű halat bepanírozni úgy, hogy még csak véletelnül sem érek hozzá, és lecsökkentem a levegővételeim számát legalább 50%-kal. Broáááá...

2.) Rettegek mindentől, amitől megmozdul a lábam alatt a talaj. Ezért számomra tabu a sí, a görkori és a rendes korcsolya, valamint ezért nem szeretek lejtőn menni, ahol kavicsok vannak, mert tutira odaverem magam a földhöz. Ja, és a földrengéseket sem bírom, szerencsére eddig talán egyet éltem át, az is régen volt. Ha jeges a járda, tökéletes pánikrohamot tudok produkálni - a hisztiből már kinőttem - a havas-fagyos táj számomra kész életveszély, így inkább a szobából szeretem nézni; ha mégis kénytelen vagyok közlekedni, akkor leginkább egy beszart pingvinhez hasonlítom magam és ha valakivel együtt megyek, akkor annak a kezéből kiszorítom a vért a következő két hétre.

3.) Mániákusan szeretek utazni. Tökmindegy hogy hova, mikor csak menjek. Ezért a mániámért nagyon sokmindenről képes vagyok lemondani és utólagosan visszatekintve horribilis összegeket vagyok képes elkölteni a különféle utakra, de nem érdekel. Bennem van a menőmanó na.

4.) Gyerekkorom óta imádom magam mindenféle izékkel kencélni. Ezért hordok magammal iszonyú mennyiségű sminket a táskában, amire napközben persze sosincsen szükségem, de rosszul lennék ha otthon hagynám. Ezért is rohadt nehéz a táskám, többek között. Van egy csomó arckrémem - mostanában egyre drágábbakat veszek - ezerféle pakolásom, koncentrátumom, radírom és még a jó ég tudja mim, több tucat tusfürdőm, valamint gyengéim a szájfények (szia kóki!!!) és megőrülök egy jó szempillaspirálért (Lancome párti vagyok egy ideje).

5.) Mióta világ a világ kövér vagyok és kész. Ezért nem szeretek magamnak ruhát venni, mert nem egyszerű. Viszont megesz a penész a jó cuccokért. Mára nagyjából már elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok, amolyan gusztusosan teltnek (ezt egy öregasszony mondta rólam, naná hogy utálom szegény párát). Vadászom az olyan boltokat, ahol nemcsak ropiknak való csinos ruhák vannak, és mióta néhány éve megint hajlandók méretekkel ellátni a ruhákat (majdnem megőrültem a one size korszakban) kicsit nagyobb eséllyel indulok neki vásárolni ezt-azt.

Ha jól láttam lassan körbeér a kígyó, úgyhogy én most csak Tobbernek és rubinak küldeném tovább a stafétát.