Összes oldalmegjelenítés

2009. április 26., vasárnap

Életjel, és a legnagyobb bók

Élek ám, jelentem tisztelettel, csakhát nem tudom, hogy panasz-e vagy dicsekvés, de egy perc időm sincsen mostanában.

Kitört a jóidő - érdeklődés hiányában idén is elmaradt a tavasz, egyből nyári az időjárás - és igyekszem Lilivel szabadtéri programokat szervezni, így nem vagyunk itthon, nem tudok írni.

Lili közben túlvan a műtét utáni varratszedésen, és mintha csak ez hiányzott volna, elkezdett beszélni.

Én meg nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek - nemegyszer sírok a röhögéstől - mert annyira édes dolgokat mond, hogy elképesztő. Hablatyol ezerrel amikor belendül és hihetetlenül profin utánozza azokat a szavakat, amik tetszenek neki. Aztán nekiáll használni őket. Oltári jó fej.

És elérkezett az az idő is, amikor a lányom - miután kiszállítom a babakocsiból - már nem álldogál egyhelyben tétován és vár rám a játszótéren, hanem csak int egyet és spuri már ott sincs. Mászik a mászókára, kergeti a galambokat, csúszik a csúszdán, na jó egyedül hintázni még nem tud, de szerintem az sincs már messze.

Azért szemmel tart rendesen, de már egyedül akar homokozni, aztán ha nem megy a sütisütés, akkor hozza, és mondja-mutatja, hogy anyaanyaanya. És akkor sütöm a teknősös és az akármilyenes homoksütiket. Mert már látom, hogy ennek is hamar vége lesz, egy-két hét és önállóan süti majd a sütiket, már nem lesz rám szüksége hozzá. Szóval nagylány. Elmúlt 20 hónapos.

De reggel ahogy belemosolyog az arcomba, és megsimogatja az orrom, majd huncut vigyorrá szélesedik a mosolya és megjelennek a gödröcskék az arcán, na az aztán minden pénzt megér. Vagy ahogy napközben csak úgy megsimítja a lábam, vagy átölel és akkor csak úgy állunk/ülünk összeölelkezve, az a csúcs.

Nem, a csúcs az, amikor azt mondta szerdán, hogy ANYA SZÉP. Bőgtem, mint egy nyeretlen féléves, pedighát inkább nevetnem kellett volna. Tetszem a lányomnak.

2009. április 9., csütörtök

Mivel holnap nagyjából a feje tetején fog állni a világ, ezért úgy gondoltam, hogy jobb előbb, mint utóbb, ezért
Kellemes Ünnepeket!



2009. április 4., szombat

Csodálom a gyerekem

Túl vagyunk rajta. Végre. Csütörtökön 3/4 11-kor bevitték, és 1/2 12-kor kihozták a műtőből. Este 5-kor hazavihettük, majd tegnap reggel vissza kellett mennünk kötözésre. A kórházról annyit, hogy nem sokat változott a múlt év májusa óta, azonban annyiban mindenképpen, hogy ott dolgozik egy olyan nővér, aki A NŐVÉR megnevezést nyugodtan magáénak mondhatja. Aki még szívvel csinálja, aki még szereti a beteg gyerekeket, aki pedig már 31 éve csinálja. Nem is értem, de minden tiszteletem az övé.
És minden csodálatom a gyerekemé, aki alig 6 órával a műtét után már rá akart állni a lábára - és meg is tette és volt ereje nevetni.
Aki 24 órával a műtét után focizik, mászik a székre az ágyra, guggol és térdel - és le akarja venni a kötést a lábáról (naná hogy nem szabad, iszonyú harc lesz még ezért már látom).
Nem vagyunk hülyék, ezeket azért csinálhatja, mert nyilvánvalóan jól van és azért is, mert a főorvos - aki műtötte - megengedte, sőt javasolta.
Bár asszem Lilit hatökrös szekérrel sem tudnám megállítani, iszonyatos akaratereje van és ezek szerint példás szervezete, ami ilyen gyorsan képes ilyen szintű regenerálódásra.
Szóval ezek vannak. Mi mostanra kezdjük kipihenni az elmúlt jónéhány nap szorongását, rettegését, féltését, de még most is - és még ki tudja meddig - csomóba ugrik a gyomrom és száguldok fogni őt ha olyat csinál, amit én kockázatosnak vélek ő meg naná hogy nem.

Nem kertelek, pocsék volt. Ha bemegyünk a kórházba, akkor mindig olyan dolgokkal szembesülök, amiket napokig tart feldolgoznom, de még mindig könnybelábad a szemem ha a múlt évben megismert Ágika jut az eszembe, aki akkor már csaknem egy éve volt az osztályon, mert az anyja rágyújtotta a házat....most pedig a szellemi és testi fogyatékos, de hihetetlenül kedves és szép Pálma, aki sírt amikor elmentünk, mert azt hitte, hogy sokáig maradunk és milyen jó lesz, hogy akkor sokat olvasok neki verset a Bóbitából - józan ésszel felfoghatatlan dolgokat lát ott az ember.
A Heim Pál Gyermekkórház Ortopédiai osztályán.
Az "Ép-Kéz-Láb" Alapítvány várja az 1%-kot, amit kizárólag ennek az osztálynak a fejlesztésére fordítanak. Adószámuk:18177095-1-42 Bankszámla száma: 11707024-20432621
Ha gondoljátok adjátok nekik. Egészen biztosan jó helyre fog kerülni.

2009. április 1., szerda

Kérés

Holnap reggeltől úgy délután 3-ig hálás lennék, ha gondolnátok ránk, azaz inkább Lilire. Megszabadulunk ugyanis a jónéhány csavartól a lábában - maradványai ugye a múlt évi átkozott műtétnek.
Kedd óta egyfolytában a kórházban vagyunk, még ma is hazaimádkoztuk magunkat, de holnap reggel 7-kor jelenésünk van. Ha minden okés, akkor pénteken hazajöhetünk.
Szóval akinek van egy kis szabad vegyértéke, legyen szíven gondoljon ránk egy picit. Köszi.