Összes oldalmegjelenítés

2006. augusztus 31., csütörtök

Villám - Jack Sparrow


Alig több, mint egy óra alatt megjártam a Westendes Lancome standot - igen, vásároltam is fúúúúújjj - beugrottam a Mammutba holnapra mozijegyért és még kaptam is, valamint felmartam az aktuális avon csomagot. Én vagyok a király. Villámkirály.
Ebből a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy kaptam holnapra jegyet Jack Sparrow kapitány második kalandjára. Akármibe le mertem volna fogadni, hogy a Moziünnepre már nem lehet jegyeket kapni egy nappal az indulás előtt. És lőn, van jegy. Kettő. Juppijééé!!!

2006. augusztus 30., szerda


Igen Uram, gyenge vagyok. Tegnap J. viszonylag hamar hazaért és amikor azt mondta, hogy menjünk el megnézni az Ikeát konyhaszekrényből kifolyólag, akkor elgyengültem. Mert az Ikea nekem varázsszó. Úgyhogy homework annyi, főzés annyi, viszont felhívtam J. figyelmét arra, hogy ha Ikea, akkor jár nekem a szokásos húsgolyós krumplipürés vacsi is. Ettől J. nem rettent el, úgyhogy Ikeáztunk.
Viszont köszönöm Uram, hogy az előttünk lévő vásárlókkal kitakaríttattad a piacteret, mert most fordult elő először, hogy nem vettünk semmit sem. A húsgolyókon és a két csomag gyömbéres kekszen kívül, de ez nálunk standard. Valamint azért is hálás vagyok, mert segítettél kiszeretni a fenyő konyhabútorból, viszont bakker, mert mindketten teljesen belezúgtunk a tömör tölgybe. Az, hogy ez nekünk kb. 50.000.-rel többe fáj, ne törődj ó Uram.
Azt viszont hálásan köszi Uram, hogy mikor megérkeztünk az áruházhoz olyan tökéletes szivárványt kanyarítottál az égre, amilyet még sosem láttam. Azért meg bakfitty, hogy otthonhagyattad velem a kamerás telefonomat és nem tudtam megörökíteni. Így most kerestem egy hasonlódemégsenemolyanszépet emlékbe. Jó este volt, köszi Uram.
Ámen. ;o)))

2006. augusztus 29., kedd

Ha tudja valaki, hogy a dögdrága szájfény nulla evészet és nulla ivászat után fél órán belül hová tűnik a számról, annak nekiadom.
Gondolom beszívódik, de akkor meg megint nem jó, mert így gyanítom, hogy belülről már verdefényes vagyok... megyek haza.
Reggel a híradóban megdöbbenve hallottam, hogy már 5 robbantás volt Törökországban. Kettő Isztambulban, kettő Marmarisban és egy Antalyaban.
Nekem nonplusultra Törökország, nagyon-nagyon szeretem. Minden évben kavarnak a xaron ott egy nagyot, de ilyenkor mindig megijedek egy kicsit. Tavasszal nagyon tervbe van véve az egy hét Isztambul, vagy az egy hét Krakkó, feltéve ha nem lesz lakásfelújítás.
Szóval no bomb please.
Sorbinorbi megbukott étterme helyén ahogy látom Főzelékfaló fog nyilni. HURRÁÁÁÁ!!!!! Végre egy értelmes dolog. Babfőzelék, krumplifőzelék, borsófőzelék, spenót, tökfőzelék, lencsefőzelék nyammmm.
Szilárdan emlékszem, hogy megboldogult gyerekkoromban még nagyon rühelltem mindenféle főzeléket. Fogalmam sincs mikor történt ez a pálfordulás, de megtörtént. J-vel is megtörténhetne...

Ősz???

Nem akarom még elhinni, hogy vége a nyárnak. Reggel igazi őszi szöttyös idő volt, és sötét. Brrr. Az emberek kabátban az utcán, majdhogynem csak én voltam simán pulcsiban. Nagyon számítok a vénasszonyok nyarára, ha másért nem, hát azért, mert még van egy hét Olaszországunk és nem szeretnék végig az appartmanban kuksolni.
Tett már el valaki őszibarackot a fagyasztóba télire? Milyen?

2006. augusztus 28., hétfő

Hosszabb hétvége

Pénteken elmentünk Sopronba, Totó is velünk jött most először. Persze mindenkit levett a lábáról, mint rendesen.
Szombaton reggel arra ébredtem, hogy J. közli ő asszisz nekije vesegörcse van. Ágyból pattanás ki, ruha magunkra hánykálása, irány a kórház Siófokon. Onnan átirányítottak az ügyeletre, ahol kapott valami löttyöt vénába, majd haza és a fél szombatot átaludta. Ez biztosan jót tett, mert délután "megszülte" a borsszem nagyságú kövét.
Vasárnap már csak szöttyögtünk, mígnem délutánra eleredt az eső. Illa berek, már 7 órára itthon is voltunk. Jó kis hétvége, kivéve persze a vesegörcsöt.
Azóta J. itatva van mint a kacsa, persze az istennek sem akarja lenyomni a 2 lityi vizet naponta. Megfenyegettem, hogy vénségére járhat dialízisre. Na ez hatott. Legalábbis egyelőre.

2006. augusztus 24., csütörtök

Ma megint sárgadinnyét ebédelek mellé legurítok egy Rauch Nativa Green Tea-t. Nem is rossz, legfőképpen a múltkori Nestlés zöldteás melléfogásomhoz képest. Rég ittam olyan xart. Brrrrr. Mintha egy műanyag lapot szopogattam volna.
És holnap reggel irány Sopron. Aztán meg hétvége, aztán meg hétfőtől vége van az aranyéletnek, visszajön a főnök és ahogy elnézem a programokat, hát lesz mit csinálni.
Júúj, a Douglas nagyon veszélyes hely. Nagyon-nagyon. :o((

2006. augusztus 23., szerda

Reggel óta a túloldalon légkalapácsoznak. Az ablakok nyitva, mert egyébként meg megfulladok. Így meg megsüketülök. Melyiket válasszam?
Sosem fogom megérteni, hogy miért jó az egyes nőknek, ha reggel az egyik legforgalmasabb úton papírzsebkendővel nyomkodhatják életük párjának orrán, állán, arcán keletkezett kitüremkedéseket (lásd pattanás, miteszer stb.). Ennél gusztustalanabb dolgot elképzelni sem tudok. Ennek ellenére hetente többször látok ilyet. Szerintem túl azon, hogy randa még nem is higiénikus. Hrrrrrr....
Ja, és lerohadt a villamos is. Ez még a kisebbik gond, de azt megint nem értem, hogy miből gondolja a villamosvezető HÖLGY hogy ha 5x ki-be nyitja-csukja a szerencsétlen ajtókat és nem működik, akkor mi a töknek kell még vagy 40x megismételni ezt anélkül, hogy a T. utazóközönség leszállhatna. Merthogy amíg nyuszifül nyitott-csukott pont kettő busz ment el, amire felszállhattam volna.
Úgy tűnik ma ilyen semmit sem értős napom van.

2006. augusztus 22., kedd

Aki az AspirinC pezsgőtablettát feltalálta, az egy Isten. Ma ezzel tudok csak létezni. Márahogy.
Tényleg nemtom honnan szedtem ezt a rohadt náthát. Szombaton délután elkezdett fájni a torkom. Hétfő reggelre elöntött a nátha. Ma reggelre torokfájás elmúlt, de a nátha az tombol. Én meg 48 órákat aludnék.
Az ablakpucoló nőci tegnap 3-tól fél 8-ig lepucolta a 3 szoba ablakát. Ami még hátra van: a konyha ablaka, a kisszoba ablaka, és az összes ajtó a lakásban, ami legalább 10. Ötletem sincs hogy fog ma végezni....

2006. augusztus 21., hétfő

Hajnalban keltünk. Reggeli kómásan, kocsiba be és irány haza. Ilyen egy hétfő hajnal Balatonról. Pocsék, soha többet legfeljebb csak ha nagyon múúúsz.
Az már csak hab a tortán, hogy Kápolnásnyéknél csörög a telefon, hogy jóreggelXI.kerületirendőrkapitányság, van önnek ilyen és ilyen kocsija? Az embert kiveri a víz. Simán azt hittem hogy rádőlt a kocsira a Műegyetem a tegnapi viharban. Két kisebb szívroham után a fickó elmondta, hogy ááá, csak arrébb kéne vinni a kocsit mert a szegény meghalt tűzoltókra lesz emlékezés az egyetem előtt. Nadebasszameg ez így kell közölni?? Ilyen síri hangon??? Jézusom.
Az erkélyen egymás hegyén-hátán voltak a virágok, de ez semmi a Tabánhoz képest. Az teljesen le van tarolva. Az indexen pedig ami képek fentvannak, hogy a Várban a régi minisztériumnál laposra törtek a kocsik a fáktól meg a tetőktől Jézusom!!!! És akkor még nem is említettem azt a szegény 4-et akik tegnap meghaltak, meg a 250 akárhány embert, akik megsérültek.... szép hétkezdet mondhatom.

2006. augusztus 18., péntek

Az egyszerűnek ígérkező hétvégék miért bonyolódnak mindig túlon-túl?????
Mesterségek Ünnepe rendben van még mindig. Csak azt a szegény mézeskalácsost sajnáltam, akit az egyik erőteljesen működő csatornafedél mellé telepítettek. Markáns szarszag terjengett körülötte, biztosan nagy forgalma lesz.
Nem volt ott a kedvenc kerámiásom, így megmaradt egy rakat pénzem, viszont a kajáldások alulmúlták magukat rendesen. A tavalyi fincsi felhozatal sehol sem volt. Dödöllét is csak akkor találtunk, amikor már mind elfogyott.
Vettünk viszont pici falapátokat a fűszeres bigyóimhoz. Szuperek. Ja és persze mézeskalácsot is. Nem a szarszagúnál...

2006. augusztus 17., csütörtök

Ebédre benyomtam egy fél sárgadinnyét felmenőm jóvoltából. Az egyik legjobb dinnye volt, amit az utóbbi években ettem. Már csak egy kis sonka hiányzott.
Utána küldtem 3 csokis perecet. De ezeket isti-bizi lesétálom délután.
Ma kezdődik a Mesterségek Ünnepe a Várban. Nagyon szeretem, tavaly is jól sikerült. A program itt van. www.nesz.hu
A rádióban a csütörtököt kispénteknek nevezték az előbb. Igaza van, minden viszonyítás kérdése. Nekem azért a csütörtök csütörtök marad. És ezzel most 3x mondtam csütörtököt. Ill. 4x.....

2006. augusztus 16., szerda

Főnök nyista.
Feladatok 98%-as megoldva.
Elmaradások behozva.
Most akkor mit fogok csinálni itt még másfél hétig???
Hasvakarás, szőrszámlálgatás stb. Szörnyű.

2006. augusztus 15., kedd

Hanyatt feküdni a Gellért-hegy oldalában és nézni a tejszínhabfelhőket a pároddal az valami fenséges. Mindeközben Totó ráugrik a hasadra, végiggyalogol a fejeden és háromszor körbenyalja azt - tökéletes családi idill.
Az, hogy az egész rét rajtatok röhög - ki figyel oda....

2006. augusztus 14., hétfő

Fent van a neten az ikea új 2007-es katalógusa. Nemmondommegmennyit költöttem el fél óra alatt...
www.ikea.hu
A fél szombatot átaludni a másik felét végigolvasni közben rittyenteni egy tojásosnokedlit nem is rossz.
Az egész vasárnapot végigkinlódni fejfájással és kezdődő ínhüvelygyulladással - vagymi - az nem annyira remek. Ergo: minden lazsáért meg kell bűnődni. Na de ennyire?
Álmodozni egy esetleges teljes lakásfelújításról - vegyes. Oltári jó, mert tervezgetni és álmodozni nagyon szeretek. És pocsék, mert nagyon jól tudom, hogy ez mivel jár.
Viszont túlságosan vágyom rá, úgyhogy...

No comment

Nő: - Ettől a Dove barnítós testápolótól megint olyan szép barna lettem ugye?
Férfi: - Miért? Kened?

2006. augusztus 11., péntek

Ablakpucolás

A tegnapi napot nem írom le. Nincsenek rá eszközeim, meg jobb is ha idővel elfelejtem.
Viszont nagyon kéne nekem valaki, aki a jövő héten szerdán, vagy az az után lévő bármelyik napján megpucolná otthon az ablakokat és lemosná az ajtókat.
Félreértés ne essék nem esik le a gyűrű az ujjamról, szimplán be vagyok xarva a 3. emelettől de nagyon. Nincs az a pénz, amiért én felmásznék oda. Inkább kifizetem. Az is jó, ha ajánlotok valakit.

2006. augusztus 10., csütörtök

:o//

A héten valahogy nem történik semmi sem.
- elmentek az amerikaiak - ilyen lazán még egyik évet sem úsztuk meg
- vettem tegnap egy új felmosó vödröt
- beavattam az új piteformát és működik
- egész héten szomorkás idő van, amitől én is szomorkás vagyok
- meg valahogy úgy semmi sem jó

2006. augusztus 9., szerda

Városszerte megjelentek a hátizsákos, időnként "antikolt" kinézetű, jókedvű, különféle nemzetiségű egyedek.
Ergo: Szigetelünk egy hétig.

2006. augusztus 8., kedd

Isztambul

Miért nincsen Isztambulba fapados? Amikor már Várnába és Bukarestbe is lehet menni. Ez annyira igazságosságtalanságos. A Malév 96.000.-ért visz el, a Turkish Airlines meg 125.000.-ért. Hehehe. Akkor inkább utazok két napot kocsival és alszom Plovdivban a Leipzig Hotelben 20 euroért, vagy a Hotel Klokotnicában 5-ért, ahogy legutóbb. Jó, az mondjuk bunda volt, de akkoris.

:o)))))


20 szál vörös rózsa csak úgy. Szerelem ez kérem, szerelem. Még így, több mint egy évvel az esküvő és 12 évvel a megismerkedés után is szerelem. Olyan jóóóóóó.

2006. augusztus 7., hétfő

Apró örömök

Azért az mindenképpen a nap pozitívuma, hogy két és fél hét után végre kicserélték a klotyiban a kiégett izzót. Így mostmár levetkőzhetem a denevér-mivoltomat. Pedig már annyira belejöttem, hogy klotyiba be, ajtó becsuk, kukk sötét. És innentről kezdve a szerencsére vagy bízva. Amikor meg kijössz, na akkor szembesülhetsz azzal, hogy elég ügyes voltál-e vagy sem...

Bejegyzek

A hétvége hideg volt, nedves és unalmas. De J. legalább befejezte a hajót, már "csak" szerelvényezni kell, festeni, egy kicsit itt-ott csiszolni és már meg is van...
Amerikásaink megvették álmaik nyaralóját, melyre a vételár legalább kétszeresét még rá kell költeni, hogy életveszély nélkül betehessék a lábukat a kéróba. Azért jó vétel volt.
Totó közönség kedvenc. Tök mindegy hová megyünk, mit csinálunk, imádják. NDK-s nyugdíjas csoport még azt is lefotózta, ahogy szép komótosan magáévá tette a jól megérdemelt gombócnyi vanília fagyiját természetesen tölcsérrel együtt. Eközben mint minden rendes kameraérzékeny kutya a kellő pillanatban rásandított egyik-másik nyanyára, akik hangos "Ohhh, sehr süss!!!!" kiáltásokkal jutalmazták a mutatványt.
Lehet, hogy Totó kiaknázatlan kereseti lehetőség????

2006. augusztus 3., csütörtök

Morrr-morrr

Reggel óta négyen mondták, hogy jól nézek ki, csinos vagyok stb. Férfiak és nők vegyesen. Na most akkor mi a túró van??? A mai felsőmet tavaly lőttem a MS-nél, a fehér gatyám meg vagy 4 éves. Passz.
Legalább két órája próbálok valakire rátukmálni 2 db VIP Forma 1-es jegyet. Senkinek nem kell. Bezzeg a főnököm a világ összes farkáért nem ajánlaná fel, hogy jó te marha menj el te. Áááá, dehogy. Szeretem.

2006. augusztus 2., szerda

Délután megvettük a tili-tolit, ma reggel ki is próbáltam, állati jó. Megbeszéltem vele, hogy ha rendesen viselkedik nagyon jóban leszünk. Elkereszteltük Mikrobinak.
A tegnapi égszakadás-földindulás az Ikeában ért minket. Tulajdonképpen csak annyit érzékeltünk, hogy húúúú nagyon csúnya az a felhő. A következő az volt, hogy nézd, csöpög a víz a mennyezetből; aztán nééézd folyik az eső a plafonból... azért még békésen megvacsoráztuk a szokásos húsgolyóinkat.
Viszont mire otthon felcuccoltuk a kincseinket a lakásba xarrá áztunk és a két napja elültetett kukacvirágok az erkélyen megnyerhették volna az úszó EB-t, olyan víz állt a ládákban.
Ez a kettő a tegnapi kedvenc szerzeményem, persze a sok minden más mellett.

2006. augusztus 1., kedd

Tili-toli

Megboldogult gyerekkoromban amikor anyámnak nem volt kedve előszedni a porszívót csak mentünk két kört a tili-tolival és csillogott minden. Szőnyeg, padló egyformán. Emlékeztek még erre a szerkenyűre? Imádtam.
Namost. Amíg Totó nem volt, bővel elég volt hetente egyszer porszívózni. Amióta van, naponta is kevés. Persze lehet, hogy csak én vagyok szőrmániás, de megbolondulok az itt-ott felbukkanó bundafeleslegektől és zuhanórepülésben kapkodom őket.
És akkor beugrott a tili-toli. Napok óta keresgélek a neten, mígnem megvilágosodtam, hogy tili-tolit a XXI. században vezeték nélküli seprőgépnek hívják, valamint hogy van belőle ezerféle, csak valahogy eddig nem vettem észre.
J.-nek nagy szerencsétlenségére éppen egy ilyen tili-tolit áruló bolt előtt vitt az útja, én meg távirányítással beparancsoltam, hogy ugyanmár nézze meg és ha okés akkor vegye is meg. És most várok és nagyon remélem, hogy ma már nem kell előszednem a bazi nagy, ezer alkatrészből álló rohadt nehéz porszívót, hanem csak úgy fel tili-tolizhatom a szőnyeget és a parkettát. XXI. század ide, vagy oda. Isten hozott gyerekkor. :o)))

Augusztus


Az egyik kedvenc hónapom a május után és a szeptember előtt. Már tegnap lapoztattam J-vel a naptárban. És egyben szembesültünk azzal a grandiózus problémával, hogy akkor most mit is csináljunk, ugyanis a rodoszi naptár szeptembertől érvényes. Nagy gond, nagy gond kéremszépen... :o))