A Mount Everest első megmászásának évfordulója by Google

Jegeskávé ala Meki

Jól van az úgy, hogy a Mekiben a jegeskávé azt jelenti, hogy 3 deci forró kávéba belenyomnak egy gombóc vanilia fagyit, aztán mehetsz?
Jég nuku, "hidegség" nuku.... hát nemtom.

Lufi-téma

Aki tudja, hogy otthon hogyan tudok héliumot varázsolni lufiba, az tegye fel a kezét.

- hogyan

- honnan

- mennyiért

- egyáltalán lehet-e.

Előre is nagyon köszönöm.

Crocs

Két napja van nekem egy ilyenem. Hajszál pontosan ilyenem. Számomra ez már az annyira randa, hogy szép kategória, viszont annyira kényelmes, hogy az már fáj. És kb. 20 dkg. A kettő együtt. Az én ilyen-olyan lábam pedig nagyon hálás érte.

Szóval van nekem ilyenem, és nem biztos, hogy másmilyen-ilyenem nem lesz.

Szülinap mégegyszer

Na jó, úgy tűnik mégiscsak érdemes volt megszületnem.

Rengeteg sok és gyönyörűséges ajándékot kaptam. Először is ezt.

Naná, hogy rögtön kipróbáltam, hát valami isteni.

Kaptam aztán könyveket - csak legyen végre időm kiolvasni őket - és kaptam szuper tepsiket, mert azokat kértem, ugyanis a tescogazdaságos teflony úgy 4 hónap alatt megadta magát. Rühelltem.

Szóval mostmár tényleg van mindenféle kütyüm a konyhában, amire csak szükségem lehet. Én meg állati boldogságos vagyok tőle.

Voltunk tegnap J-vel az Árkádban - nekem az egyik kedvenc ilyen bazinagyizém. A nagyitól kapott pénzen vettem egy Tamaris papucsot - most nem találok képet róla, ahogy meglesz pótolom - meg a cundában egy jó kis barna len felsőt naná, hogy leértékelve.

Aztán beültünk Segafredozni, majd egy másik helyre botrányosan nagy és botrányosan gyönyörűséges pudingos-fagyis kelyhet beterelni a bendőbe. Komolyan, mint egy királylány, úgy éreztem magam.

Persze ez azért volt lehetséges, mert anyuék vigyáztak Lilire. És csúnya dolog ide vagy oda, nagyon jó volt, hogy egy kicsit felelőtlenül, gondtalanul sétálhattunk és nézegethettem a kirakatokat. Ilyen már nem is tudom mikor volt. Ránk is fért és nagyon-nagyon jólesett.

És ma van a szülinapom is - boldogabbat nekem

google laiser

Lili, a hős

Szóval kedden mi lettünk volna a második műtétesek, de az első helyen kiemelt négyhónapos nem bírta a hosszúhétvégés légkondit, totál takony lett és így lecsúszott a lehetőségről, mi viszont megnyertük az első helyet.
Így 10 óra helyett 9 óra után 10 perccel Lilit bevitték a műtőbe és 10 után 35 perccel kihozták.
Be kell valljam, hogy a kedd az iszonyú volt. A szerda már sokkal jobb, de a legjobb a tegnap volt, amikoris hazajöhettünk. És tegnap óta itthon vagyunk.
Lili sokkal jobban viseli az egész felfordulást - eddig - mint ahogy azt mi gondoltuk volna, néha van egy kis hőemelkedése, de ez ilyenkor rendben való, nem néha egy kicsit nyűgös, dehát ez van.
Jövőhéten szerdán kell visszamenni, mert akkor vesznek mintát a gipszből hogy elkészíthessék a műanyag könnyített szellőző mintás akármit, úgy számolom, hogy pénteken majd megint mehetünk, hogy teljesen levegyék a gipszet és feltegyék amazt.
A kórházról annyit, hogy igen, magyar egészségügy elejétől a végéig. Bonyolult, szövevényes, kopott és régi, van undok és kedves nővér, van bunkó és rendes orvos, van lopós és büdös takarítónéni.
Azért, hogy egy széken töltsd az éjszakát a gyereked ágya mellett nem kell fizetni, de hogy kapj egy gyerekre méretezett ágyat, azért kell 3000-et és még a kajádért - már amilyen a kórházi kaja - is neked kell lemenni a konyhára és ott is edd meg, mert felvinni a tálat nem lehet.
Mindegy, nagyon örültem, hogy túl vagyunk ezen az egészen és hogy Lili is túl van a nehezén.
És köszönjük szépen a szurkolást, nagyon jól jött és úgy tűnik használt.

Ma vagyok 9 hónapos

Be kell valljam kedves nénik és bácsik, hogy ezt a bejegyzést az álommanónak diktáltam le és őszintén remélem, hogy tisztességesen fogja interpretálni, ellenkező esetben holnap megcsavarom az orrát. Merthogy az álommanónak nagy orra van. Nagyon nagy. Legalábbis az enyémnek.

Na szóval. Ma vagyok 9 hónapos. Ez klassz dolog. Túl sokminden nem történt vele ebben a hónapban.

Anyuval minden nap - majdnem - elmegyünk a játszótérre. Nagyon szeretek hinta-palintázni, kedvencem a csúzda és legújabban felfedeztem a homokozó gyönyörűségeit. Kaptam anyuéktól homokozós készletet is. Egyelőre még nem nagyon használom, leginkább a kezecskéimmel kotorászok a homokba, ezt azonban nagyon élvezem.

Barátkozom a gyerekekkel, persze leginkább olyanokkal akik nagyjából akkorák mint én. Jellemzően általában én vagyok a legkisebb, de oda se neki, lesz ez még fordítva is.

Gyakorlom a felállást, már mindenhol megteszem, sőt néha elengedem az egyik kezemet, és egy kézzel kapaszkodom. Egyszer-kétszer véletlenül azt hittem, hogy mindkét kezemet elengedhetem, na akkor estem. Nagyon. És visítottam. Nagyon.

Legkedvesebb elfoglaltságom már nem a kukucsolás - ó hol vannak már azok a dedós időszakok - hanem fogócskázom anyával vagy apával. Vagy mindkettőjükkel. Bizony, merthogy olyan sebességgel tudok ám mászni, hogy az valami hihetetlen. Csak úgy dübörög az egész lakás.

Jajj és nem is mondtam, hogy imádom a galambokat. Anya nem szereti őket, de tök rendes, mert ha meglátok egyet, akkor mindig megáll a babakocsival és türelmesen megvárja, hogy elbambuljak rajta. Szerintem szép madarak.

És beszélek. Mostmár szinte mindenfélét, anyuék nem is tudják megjegyezni, de nagyon bírják.

Ja, és hisztizek. Ha azt mondják valamire nekem, hogy nem, akkor simán hasravágom magam és visítok. Ezt anyu hisztinek nevezi, szerintem meg csak próbálkozom. Néha bejön, néha meg nem.

És kedves nénik és bácsik!

Legyetek olyan rendesek és kedden, 13-án délelőtt 10 órakkor légyszi gondoljatok rám egy picit. Néhány napig most nem leszek itthon, mert anyuval kórházba megyek. Sajnos meg kell műteni a bal lábamat, mert nem jó. És ezt sajnos egyetlen doktor sem vette észre, még az sem akinek kellett volna. Hogy miért nem értem, anyuék méginkább nem, de a lényeg az, hogy most néhány hétig nem lesz nekem túl jó, aztán pedig új bal futóművel meglátjátok, hogy jobban fogok teperni mint a mostanival. Hát ennyi. Szóval ne felejtkezzetek el rólam légyszi, egy kicsit jussak eszetekbe kedden délelőtt.

Most már tényleg megyek, mert igazándiból már az igazak álmát alszom és remélem az álommanó mindent úgy mondott el, ahogy meghagytam neki.

Lili

Vérvétel

Aki olvas az tudja, hogy anno én az egész terhességből a vérvételektől paráztam a legjobban. Becsülettel elmentem mindegyikre, és mindegyiket végigrettegtem és hihetetlen hősnek éreztem magam minden egyes eset után. Sose leszek véradó.
Innentről kezdve nyilván érthető, hogy pattanásig voltunk feszülve tegnap - Lilitől vért kellett venni. El is mentünk a Heim Pálba, ahol hihetetlenül aranyos laboros nénik voltak, mind egytől-egyik ájuldoztak, hogy Lili így, meg Lili úgy; miközben le kellett venni 5-6 fiola vért az én egyetlen gyerekemtől.
Namost Lili az egészet remekül tűrte, békésen elnézelődött, csak a testhelyzet nem tetszett neki amibe kényszerítettük, ezen túlmenően nagyjából észre se vette, hogy mi történt.
Ezzel szemben én konkrétan végigbömböltem az egészet, miközben elfúló hangon énekeltem a cseppet sem megszeppent magzatomnak a Micimackó kezdetű örökbecsűt; és eltelt legalább másfél óra, mire nagyjából összekanalaztam magam az esemény után.
Lili viszont egész nap hihetetlen édes volt, hangosan kurjongat a galamboknak, játszik a játszótéren, imádja és követeli a csúzdát.
Hát ennyit a vérvételről. Mindenesetre nem szeretnék túl gyakran ilyet. Nem bírom én az ilyen megpróbáltatásokat.

Május

Ja, persze és május van. A kedvenc hónapom. Ekkor van a szülinapom és egyáltalán, ez már olyan majdnemnyár van hónap, de már nagyon messze a tél. Szeretem. Kivéve az ideit. De erről nem a május tehet.

Hosszú hétvége

Négy napos hétvége volt a mostani, hát igen.

Úgy tűnik Gyes betegségem van, Lilinek meg otthon és fogzási nyavalyája. Én nem érzem jól magam sehol, csak itthon, vagyis állandó mehetnékem van de csak úgy, ha estére itthon vagyunk. Nem vagyok normális tudom, ez van.

Lili még sosem aludt máshol csak itthon, ezért nagyon-nagyon féltem az első-második-sokadig nem itthon alvástól, valljuk be nem alaptalanul. Mindegy, túléltük de jó újra itthon.

Lili a második fogát növeszti, hogy hol azt még nem tudjuk. Alig eszik, rettenetesen nyűgös, alig alszik, amit mégis azt keserves sírások közepedte, szóval nincs túl jó passzban. És mi sem vele együtt.

Csináltam róla néhány képet és gratulálok magamnak, hogy lassan megtanulok közeli arcképet csinálni nem mondom meg hány év után. De legalább már tudok. Teljesen elfogulatlanul merem mondani, hogy a kiscsaj egyszerűen észveszelytő. És az apja vett neki egy baseball sapkát is fehéret, hát döbbenetes benne. Szanaszét kell zabálni.