Összes oldalmegjelenítés

2008. május 16., péntek

Lili, a hős

Szóval kedden mi lettünk volna a második műtétesek, de az első helyen kiemelt négyhónapos nem bírta a hosszúhétvégés légkondit, totál takony lett és így lecsúszott a lehetőségről, mi viszont megnyertük az első helyet.
Így 10 óra helyett 9 óra után 10 perccel Lilit bevitték a műtőbe és 10 után 35 perccel kihozták.
Be kell valljam, hogy a kedd az iszonyú volt. A szerda már sokkal jobb, de a legjobb a tegnap volt, amikoris hazajöhettünk. És tegnap óta itthon vagyunk.
Lili sokkal jobban viseli az egész felfordulást - eddig - mint ahogy azt mi gondoltuk volna, néha van egy kis hőemelkedése, de ez ilyenkor rendben való, nem néha egy kicsit nyűgös, dehát ez van.
Jövőhéten szerdán kell visszamenni, mert akkor vesznek mintát a gipszből hogy elkészíthessék a műanyag könnyített szellőző mintás akármit, úgy számolom, hogy pénteken majd megint mehetünk, hogy teljesen levegyék a gipszet és feltegyék amazt.
A kórházról annyit, hogy igen, magyar egészségügy elejétől a végéig. Bonyolult, szövevényes, kopott és régi, van undok és kedves nővér, van bunkó és rendes orvos, van lopós és büdös takarítónéni.
Azért, hogy egy széken töltsd az éjszakát a gyereked ágya mellett nem kell fizetni, de hogy kapj egy gyerekre méretezett ágyat, azért kell 3000-et és még a kajádért - már amilyen a kórházi kaja - is neked kell lemenni a konyhára és ott is edd meg, mert felvinni a tálat nem lehet.
Mindegy, nagyon örültem, hogy túl vagyunk ezen az egészen és hogy Lili is túl van a nehezén.
És köszönjük szépen a szurkolást, nagyon jól jött és úgy tűnik használt.

Nincsenek megjegyzések: