Összes oldalmegjelenítés

2014. március 30., vasárnap

R.

"Továbbra is az a véleményem, hogy csak egy középkorú férfit látok, akinek problémái vannak leginkább magával. Az előzmények ismeretében pedig őszintén remélem, hogy rövid időn belül már te sem fogod érteni, hogy hogyan is történhetett meg mindez, nemcsak én."
R.-ről kijelenthető, hogy azon nagyon kevés ember közé tartozik, aki mindig jót akar nekem. Most is, tudom.

2014. március 28., péntek

Csajos napok

Gellért téri metró
Megint csajos napjaink vannak...
Kezdődött úgy, hogy tegnap este/éjszaka ő vigyázott rám. Ezért én nem sokat aludtam, mert folyton azt néztem, hogy be van-e takarva, vagy éppen belém rúgott egy jól irányzottat, vagy "csak" úgy fél három felé felkiáltott, hogy NEM!!!
Reggel meglepiből elkészítette a teámat és kirakta a C-vitamint, majd utánam hozta a kávéhoz, mert elfelejtettem. 
Együtt mentünk oviba, ahonnan még visszarohant, hogy elmondja mennyire szeret és délután siessek. 
Délután kipróbáltuk a vadi új metrót (nem akarok hazabeszélni, de tényleg a Gellért téri megálló a legfrankóbb) , körbe sétáltuk az Országházat, ettünk egy fagyit a Szalay cukiban (még mindig finom), játszottunk az Olimpia park játszóterén, ahol a legmagasabb mászóka tetejéről belekiabálta a nagyvilágba, hogy: "Anya, imááádlaaak!!!" és "nalányos" frizurát csináltattunk Ildóval. Mindezt nyomatékosítottuk egy tisztességes adag Mekis szörnyűséggel. 
Készül a frizura Ildónál
Jó kis nap volt, őrülten elfáradtunk és este - miután biztosított arról, hogy megint vigyáz majd rám - kb. 2 perc alatt elaludt. 
Holnap folyt.köv., irány a Skanzen, imádott kereszt anyuval felturbózva . :o)
"Nalányos" frizkó fagyi után

   



2014. március 25., kedd

Low battery

Na ez vagyok én. Pont ez. 
Ez a tél mindent kiszedett belőlem érzelmileg, lelkileg, fizikailag, szellemileg és minden más módon, ahogy egy emberből az energiát ki lehet szedni és az Istennek sem találom a módját, hogy legalább egy részét hogyan tudnám pótolni. 
Köszönetet mondok ezért: és itt most egy hosszú listát kéne írni, de nem, nem tehetem, mert a rosseb sem tudja ki jár erre. Vagy lehet, hogy jót tenne ha leírnám, csak mondjuk rejtjelezve? Fene se tudja. 




2014. március 23., vasárnap

Olvastam - e-book

Falom a könyveket, most leginkább válogatás nélkül. A múlt héten ezek voltak soron.

Tetszik, nem tetszik: Majka
Tetszett, mert szókimondó, és nagyjából hihető.
Nem tetszett, mert sok ismétlés van benne, de mit is lehetne írni sok száz oldalon ugye egy harmincegynéhány éves életről... 
Egyszer olvasható, metrón meg főleg tökéletes. Bírom a fickót. 








Örkény István: Válogatott egyperces novellák
Az egyik nagy kedvencem. Fanyar humor, de azért csúnyán odavágós egypercesek. Némelyik többször visszaolvasós. Szeretem. 

2014. március 20., csütörtök

Barátnők egymás között

- Amikor elültél mellőlem felhívtam E-t és elmondtam neki, hogy milyen egy...
- ...szemét vagyok?
- Igen. Honnan tudtad?
- Viccelsz? Mi metakommunikációval társalgunk. Miből gondolod, hogy pont ezt nem tudom?

- Ezt a cipőt már akkor neked akartam adni...
- ...amikor elültem mellőled?
- Igen. Aztán úgy gondoltam inkább kidobom, de nem adom neked. Most viszont látom, hogy isteni a lábadon. Örülök, hogy neked adtam. 

- Az lesz majd a jó, amikor nem pasikról, PMS-ről és gyerekekről beszélgetünk, hanem inkontinencia betétekről, hőhullámokról, és a ginkó biloba áldásos hatásáról. 
- És licitálunk, hogy neked ma mennyi volt a vérnyomásod? Az enyém éhgyomorra 170. Bibibiiii az enyém 187. Én nyertem. 
- Igen, ez tényleg jó lesz. Már csak azért is, mert akkor azt már megértük. 
- Bakker, én nem akarok inkontinencia betétet. 
- Jó akkor te kaphatsz egy hosszú menopauzát. 
- Viszont ha hőhullámom lesz nem kell megszárítanod a hajamat, mert megszárad magától...
- A francokat. Addigra már hajad sem lesz...

Az eszmecseréket lefolytatók életkora jelenleg 35, 38 és 46 év. :o)))

2014. március 18., kedd

Love

"Jancsi bohóc szerelmes a Juca babámba!!" - így kezdődik Halász Judit: A Jancsibohóc szerenádja című éneke. 
De most inkább: Kristóf szerelmes a Lilibe!!
Ezért üti, rúgja, karmolja, hátba és hasba vágja, összefirkálja a rajzait, dobálja a játékait. És Lili sír, zokog, nem érti. 
Ezért rohan megkeresni a játékát és ragyog, amikor Lili a játszótéren lenyom neki egy puszit búcsúzóul. Csak mert rosszban vannak. És Lili somolyog és érti.
A férfiak már egészen apró korukban sem tudják normálisan kifejezni az érzelmeiket. Nem. De ilyenkor még aranyosak. 

2014. március 17., hétfő

Mázli

Jó hétvégém volt, ehhez nem fér kétség. 
Kezdődött szombaton este vele. Az utazó. Másodszorra is vacak film, de Johnny mesés (akkor is Tobber, ha erőszakos álla van - én imádom az erőszakos állú pasikat bibibiiii) és Angie is gyönyörű a filmben annak ellenére, hogy túl van sminkelve. Meg persze Velence is csodás, szóval jó volt na. 


Aztán folytatódott tegnap este vele. Rober Downey Jr. A film eleve nagyon rendben van, de lássuk be a látvány, az látvány. :o)








Aztán némi kapcsolgatás után egy no name csatornán megtaláltam mindenki Mr.Darcy-ját, amint éppen kék levest főzött mindenki Bridget Jones-ával. .

Ugye, hogy jó hétvégém volt? 



2014. március 14., péntek

Nőtincs - Seholsziget

Még nem írtam Seholszigetről. Hát akkor: 
Nőnapon Nőtincsen nőcis program keretében (ez a csak csajokat jelenti) voltunk Seholszigeten. Jól hangzik, ugye? Az is volt.
Amikor csak nők vannak egy kocsiban, akkor ott röhögés van. Volt.
Ahol Lili van a kocsiban, ott a "Mikor/Soká érünk oda?" és az "Ott vagyunk már?" sztenderd. Az volt. 
Nőtincs pici település és valószínűleg senki sem tudná hogy létezik (bocs) ha nem lenne ott ez az élménypark. De olyan szép helyen van, de olyan szép helyen... 
Kicsit izgultam, amikor 11-kor összesen 3 kocsi állt a parkolóban - abból egy legalább 2 hónapja - a másiknál pedig egy négyéves éppen kivágta a magas C-t egy hiszti keretében. 
Bementünk és első körben mit találtunk? Istállókat. Jó sokat. És ahol istálló van, van ott ló is. Volt. Jó sok. Innen sima ügy volt, Lili lovagolt, meg lovas kocsiztunk (erre soha többé nem vesz rá, ez a második alkalom volt, a felét csukott szemmel abszolváltam, mert iszonyú, de ő élvezte).
Aztán készített fából, meg termésekből egy cicának kinéző medvét (Északi Hegyesfülű Barnamedve lett a keresztségben), amit egész nap fogni kellett és naná, hogy elhagytam a fél fülét valahol a 10 hektáron, úgyhogy gyorsan csináltam neki egy másikat, ami sajnos nem lett ugyanolyan mint az eredeti és perszehogy kiszúrta, de ráfogtuk, hogy így majd jobban hall. 
(ezúton üzenem a ragasztópisztoly feltalálójának, hogy a cucc isteni, de az égési sérülések számláit hova tudom küldeni?)

Végül talált magának barátokat - mindig talál, nem tudom hogy csinálja - és onnantról kezdve csak a hangját hallottam olykor. Nem evett és inni is csak futtában volt ideje, szóval asszem jól érezte magát. Én meg hátamat egy tuskónak vetve napoztam egy kiadósat a lócán. 
Van állatsimogató, millió háztáji és ormányos medve (ő furmányos, csak óvatosan). :o)))
Jó kis nap volt, na. 
Menjetek, nézzétek meg, egész napos program kedves emberekkel, normális árakkal, helyes konyhás nénikkel (nem ők tehettek róla, hogy nem szeretem a gulyás levest), és finom kávéval. 

2014. március 11., kedd

Olvastam - e-book

Lehet, hogy én vagyok az egyetlen ember a világon, aki nem tudta, hogy a Forrest Gump eredetileg könyv volt ès csak utána film.
Mindegy, letöltöttem elolvastam nagyon tetszett.
Ugyanolyan magával ragadó, mint a film volt. Vagy talán még jobban. Olvassátok bátran.

2014. március 10., hétfő

Era

Egy hétig bírta.
Nem szólt hozzám, nem válaszolt, egészen péntekig.
Akkor meg én nem szóltam hozzá.
Ma reggel összeborultunk.
Jó ez így.
Helló Erika.  :o)

2014. március 9., vasárnap

Amikor...

már hárman keressük egyszerre a szürkés rózsaszín, vagy piszkos rózsaszín falszínt pasztell árnyalatban és még mindig nem találjuk, akkor egy kicsit elgondolkodom, hogy ilyen szín talán nincs is.
Dehát muszáj lennie. Ilyen lesz Lili szobája, úgyhogy tovább keresem. Végülis asszem csak 2500 színárnyalat van a kapott színpalettán... kitartás. :-)

2014. március 1., szombat

Olvastam

Képzelje el… Balin nyaral, és nem sokkal a hazaindulása előtt kíváncsiságból, minden különösebb ok nélkül felkeres egy öreg gyógyítót, akiről már rengeteget hallott.A diagnózis egyértelmű: ön tökéletesen egészséges, ám boldogtalan.
Kiderül, hogy a végtelenül bölcs öregember jobban ismeri önt, mint ön saját magát. Új megvilágításban látva az életét, ön különös és lenyűgöző kalandba – önmaga felfedezésébe – vág bele. Az eközben átélt tapasztalatok fenekestül felforgatják az életét, és eljuttatják oda, hogy megpróbálja megvalósítani az álmait.
A férfi, aki boldog akart lenni egészen új lehetőségekkel teli világot nyit meg az olvasó előtt. Mire végére érünk a magával ragadó történetnek, megtanuljuk, hogyan szabaduljunk meg mindattól, ami megakadályozza, hogy igazán boldogok legyünk.
Laurent Gounelle szakterülete a személyiségfejlesztés. Tizennégy éve járja a világot, és felkeres mindenkit, aki ebben a szakmában kivételes eredményeket mutat fel, legyen bár amerikai neurológus, perui sámán vagy éppen balinéz bölcs.