Kiállítás with Liliána

Bevállaltuk.
Elmentünk Lilivel az utazás kiállításra. Kicsit be voltam rezelve, mert ugye sokan vannak, hangzavar, ezer látnivaló, millió fény és szag és idegenek és egyáltalán, ilyen helyen még sosenem volt törpicsek - aki minden félelmünk ellenére remekül érezte magát, a legnagyobb hangzavar közepén békésen elaludt, majd végigvigyorogta a fennmaradó időt és a hazafelé vezető útnak is csak kb. a második felében kezdett el vinnyogni jogosan, mert már tényleg kajaidő volt.
Úgyhogy Lili ezennel felnőtt a feladathoz, hogy időnként eljöjjön velünk kicsit kényesebb helyekre is, nemcsak oda, ahol naaagy szabad hely van és nem kell viselkedni.
Azért az tök jó volt, mire minden esetlegesen talán kellő dolgot bepakoltam a babakocsi táskájába; csodálkoztam, hogy szegény pára nem durrant szét, de ahogy lejátszódott lelki szemeim előtt, ahogy magzatom rendesen összerottyantja magát a kiállítás közepén, na szóval volt nálunk minden. És persze semmi nem kellett.
Büszke vagyok na.

Most van elég

Azt hiszem, nálam most tetőzik minden, ami az elmúlt jó egy évben rám és belémrakódott.
Nekem most - állítólag - iszonyú boldognak és elégedettnek kellene lennem, mert van egy gyerekem. Jó, csak ez a gyerek:
- még nem tud sem mászni, sem kúszni, ezzel szemben örökmozgó és mivel nem tud haladni, de akar, ezért egyfolytában nyüszít, nyög, hörög a végére ordít
- valószínűleg jön a foga - anyám szerint fél éve egyfolytában - ami nyilván fáj, ezért rossz kedvű, alig alszik - mi is - néhány napja enni sem hajlandó nap közben, csak éjszaka, viszont 24 órában képes miatta ordítani
- ahogy átlépte a 6 hónapos korát mintha kifordult volna önnön magából, mintha nem az én gyerekem lenne, egyszerűen nem tudom kezelni a hangulatváltozásait, nem tudom 18 órán keresztül szórakoztatni, ezért egyfolytában ordít
- valószínűleg azon nők közé tartozom, akik nem bírják elviselni a gyereksírást hosszú távon, ezért lassan felemészt az, hogy az én egykor nyugodt kedélyes gyerekem egyfolytában értsd EGYFOLYTÁBAN üvölt, ordít, nyűgös, ritkán van jókedve, felborult a napirendje, nem bír egyhelyben maradni, alapvetően semmi sem jó neki, nem tudom kielégíteni az igényeit.
Ezzel szemben van egy családom, akiknek hálásnak kell(ene) legyek, de:
- az anyám egy héten max. kétszer jön el hozzánk max. másfél órára, amiből fél órát telefonál, a másik felében engem dorongol le, hogy milyen elégedetlen, rosszkedvű, ideges, stb. vagyok és ne legyek már elégedetlen, rosszkedvű, ideges stb. mert nekem most nagyon jó, és ha elkezdem neki mondani, hogy Lili ilyen és olyan és ez+ez a gond, akkor közli, hogy óóó, ne mondjam, mert ő ezt tudja, én is ilyen voltam. (ezzel biztosan azt gondolja, hogy ki vagyok segítve)
- igaz, naponta x-szer felhív, és megkérdezi, hogy Lili mit csinál, hogy aludt, fáj-e a foga (mintha nem tudná), mit eszik (mintha nem tudná) stb. De az már hónapok óta nem jutott eszébe - megjegyzem nemcsak neki - hogy én hogy vagyok, én hogy aludtam, esetleg én mit szeretnék, egyáltalán szeretnék-e valamit. Ha meg meghallja a hangomon, hogy nem vagyok a topon, jön a szentbeszéd, melynek lényege, nekem most kurvára boldognak kell legyek.
- az apám, ugyan a legjobb nagyapa a világon, de ha idejön a gyereket úgy felturbózza, hogy utána órákon keresztül nem lehet lenyugtatni, nem lehet neki megmagyarázni, hogy a szeretet nem azt jelenti, hogy órákon keresztül rángatni, nyomni, gyömöszölni kell a gyereket, aki ettől úgy kifárad, hogy képtelen magához térni mikor elmegy. Ergo, a nagy segítség után kapok egy hiperül kifáradt, hisztériás gyereket
- van egy nagymamám, aki nagyon szívesen segít, csak ne kelljen etetni, pelenkázni és kézben tartani a gyereket, mert azt ő már nem bírja. Fasza, Lilivel egyelőre mást nem kell csinálni, de szegénykém megállás nélkül segíteni akar.
- van egy férjem, aki egyfolytában vidéken dolgozik, időnként meghallgatja amikor kiborulok és bőgök mint a franc, de még egyszer sem jutott az eszébe, hogy azt mondja, öltözz fel végre és menj el egy pár órára egyedül, ne vidd a gyereket és mondjuk nézelődj, addig én vigyázok rá.

Szóval ha valaki tudja, hogy mit rontok el, akkor nyugodtan írjon, mert nem tudom.
Jelenleg életem legnehezebb időszakát élem, nem vagyok megelégedve magammal, nem tudom ellátni a dolgomat, fáradt vagyok és elgyötört és nem érzem azt, hogy ennek valaha is vége lenne. Akárcsak néhány órára is.
És arról sincs fogalmam, hogy ha ennek az iszonyatnak egyszer vége lesz és a gyerekem is visszatér normális önmagához, akkor én mit fogok kezdeni. Néha nagyon hiányzik az a fiatal nő, aki úgy másfél évvel ezelőtt voltam. Az a nő sem élt túl fényes életet, de volt ideje elmenni 6 hetente fodrászhoz, nagyjából félévente moziba, nem volt örökké lenőve és undorító copfba fogva a haja és a farmeron meg a mackónadrágon kívül volt más ruhája is. Nem volt nyúzott és karikás a szeme, nem lógtak cafatokban az idegei és nem volt iszonyúan irigy azért, mert valakinek volt lehetősége kimozdulni otthonról és mondjuk el tudott menni az otthonától 100 km-re.
És Lili most is szilvakéken üvölt mellettem, mert beültettem a pihenőszékébe, ahol jelenleg feszegeti magát, hörög, potyognak a könnyei. Lassan már nem hallom az üvöltést, de biztosan be fogok csavarodni. Adás vége.

Ja, és tegnap csináltak Liliről sellős víz alatti képeket az uszodában, de sajna még nem töltötték fel őket. Ahogy meglesznek, berakok egyet. Már ha sikerültek.

Zűrös vasárnap

Hát szóval sűrű volt a mai nap, kicsit talán sok is a jóból.

Kezdődött azzal, hogy éjszaka fél egykor Lili felsírt és nem is hagyta abba hajnali fél 6-ig. Fél óránként felkeltünk, sétáltunk, kentük a fogát, kúpot kapott, puszilgattuk, simogattuk, dédelgettük, nem aludtunk. Egy hunyást sem. A diagnózis: fáj a gyerek pocakja az új kajától. Fél 6 körül elaludt, úgy 9-ig. Aztán felébredt, mosolygott, gond egy szál sem. Reggel kaja elegáns mozdulattal a kukában landol, mi intravénásan adagoltuk magunkba a kávékat, hogy túléljük a mai napot.

Gyerek összecsomagol - megrakott sporttáska - lead anyuéknál és irány a BNV területe, ahol konstatáljuk, hogy kiállítás..... na az egy szál se. Majd a jövőhéten. Elnéztem a dátumot. Basszus.

Jó, irány ebédelni a Bécsi szeletbe, onnan elmentünk Vácra. (ha már egyszer egy gyerekmentes napot kaptunk)

Vácon én már jártam, közel 20 éve, emlékem róla nulla. Nagyon kellemeset sétáltunk a Duna-parton, finom fagyit ettünk a frissen felújított barokk Főtéren és csendesen izzadtunk a februári 20 fokban, pedig rövid ujjú polót vettem. Meg csizmát. De vékonyat.

Konkluzió1: Vác nagyon szép város, megér még néhány sétát, Lilit is elvisszük legközelebb.

Konkluzió2: Vácon státusz szimbólum a hópihe kutya, (ergo: bolognese, vagy havenese kis fehér izé) mivel legalább 20-at láttunk belőle és nem mindig ugyanazt, illetve városszerte közkedvelt szabadidős tevékenység a görkori. Családhegyek koriztak el mellettünk, csak lestünk.

Most pedig imádkozunk, hogy Lili jól aludjon az éjjel, mert még egy alvásmentes éjszakát nem tudnánk ilyen lelkesen túlélni.

Vizsga

Szombaton Lili túlesett élete első vizsgáján. Ész megáll, a babaúszáson csak úgy lehet továbbmenni a másik csoportba, ha előtte az oktató előtt "levizsgáztok". Először azt hittem elhagyom az agyam, de aztán röhögtem egy jót.
Lili végigvigyorogta a nagy megmérettetést és én is lazára vettem a figurát.
Persze megfeleltünk. Bakker, már hat hónaposan megfeleltetik a gyerekeket. Most komolyan....

Ez van ma

Valentin nap alkalmából megkérdezte tőlem azuram, hogy jó-e lesz-e nekem-e úgy, hogy hétfőn egy szál virággal többet kapok névnapom alkalmából.

Persze hogy jó. Valahogy ez a valentinosdi nem akar nekünk bejönni.

És megtörtént

Hát ez is megtörtént. Lili rövidke életében először - és nagyon remélem, hogy nem utoljára - nappal egyfolytában pár perc híján KÉT órát aludt.

Hogy ez Vikinek - a gyógytornásznak - köszönhető-e nem tudom, bár már régóta járunk hozzá és még sosem aludt ennyit torna után, sőt néha egyáltalán semmit sem, vagy hogy esetleg annak, hogy az utóbbi bő másfél lassan két hétben jóformán egyáltalán nem aludt napközben, csak ímmel-ámmal néhanapján, hát nem tudom.

Vagy annak, hogy most nem fájt a foga? (ill. annak a helye?) Szintén nem tudom. Ami biztos az az, hogy a végén már kétpercenként rohangáltam settenkedve (enyhe képzavar) a babakocsihoz, hogy megnézzem, egyáltalán lélegzik-e még a gyerek.

És amikor felébredt és leküzdöttük a farkaséhséget, akkor egy olyan gyerek mosolygott rám, amilyet idestoval két hete nem láttam. Csillogó szemű, mosolygós, huncutkodós, incselkedős édes kobold. Naná, hogy szétpusziltam.

Az, hogy fokozott ragaszkodás a szülőkhöz azt jelenti, hogy egy percre sem tudok kimenni a szobából, mert olyan velőtrázóan elkezd üvölteni/visítani/őrjöngeni (megfelelő aláhúzandó), hogy megőrülök tőle 2 percen belül?



(művésznő köszi ezt az aláírásosdit, nagyon tetszik)

Fél éves csajszi

Sziasztok! Hát itt vagyok megint és immáron fél éves lettem Fél éves!!

Megint sok újdonsággal tudok szolgálni.

- mostmár mindkét oldalamra perdülök-fordulok, akár egy helikopter rotor

- kúszós mozdulatokat teszek, amivel haladok, mint a gőzgép

- néha sikerül térdre tornáznom magam, állítólag így fogok mászni, hát nemtom

- megkóstoltam a husit egy kis répával. Nos, a répát továbbra sem szeretem, remekül öklendezem tőle

- viszont nagyon bejön a háztartási keksz, amit nem kéne még egyek anya szerint de ha egyszer annyira finom - néha kapok egyet-egyet

- egyfolytában fel szeretnék ülni, mert úgy teljesen másképp látom a világot, mindenképpen jobban, mint fekve

- nem félek Totótól, vigyorgok rá, ha meglátom, néha már meg is próbálom símogatni

- szépen elücsörgök az etetőszékemben, már nem csúszom ki belőle annyira, mint amikor kaptam

- ja, volt keresztelőm is, mondjuk én a felét végigaludtam, de az a bácsi abban a csillogós ruhában nagyon bejött, le se tudtam venni róla a szemem

- komoly hangulatváltozásaim vannak, ami szerintem természetes, anyuék azonban lassan teljesen kikészülnek tőle - pedig elolvashatták volna, hogy tényleg természetes

- valami izék készülődnek a számban; nem tudom mik ezek, de az tuti, hogy fájnak. Ezért egyfolytában nyálzom - anya egyfolytában törölgeti a számat brrrr - mindig rághatnékom van és nagyon-nagyon rossz kedvem tud lenni, ennek naná hogy hangot is adok

- és imádom a szőrt a fejeteken. Isteni beleakaszkodni és cincálni, húzgálni, tekergetni, vagy egyszerűen csak téééépni. Nem értem mi a bajotok vele, én élvezem.

Anya azt mondja, hogy mostmár tényleg nagylány vagyok, és egy nagylány szokott aludni napközben. Én nem értem miért ez a mániája, én nem akarok aludni napközben, ellenben igenis igénylem, hogy egyfolytában velem foglalkozzon valaki. Leginkább anya. És azt sem értem miért tud rámnézni elgyötörten, amikor már sokadik órája üvöltök, mert ő egyfolytában mosni, vasalni, takarítani, főzni akarna én meg azt, hogy csak velem legyen, és csak nekem mondja azt, hogy KUKUCS!!!! és csikizze a pocakom és adjon puszit. Reggel 7-től este 8-ig egyfolytában. Tényleg nem értem mi baja van néha. De szegényt néha azért megsajnálom, amikor könnyes szemmel néz rám és kér, hogy hagyjam már abba a sírást egy kicsit és foglaljam el magam egyedül. Megsajnálom amíg ezt elmondja. Majd amikor hátatfordít, folytatom az üvöltést, ahol abbahagytam.

Szó mi szó, jó félévesnek lenni. Egyre dögösebb ruhákat kapok és egyre jobban kinövöm a régieket, még azt a bazi nagy overált is, amit a dédi vett nekem a tél elején és akkor úgy néztem ki benne, hogy ki se látszottam. Most meg lassan rövid a lába és egyébként is lassan meleg lesz.

Növök, mint a gomba, na.

Hát ilyen az én féléves életem, most megyek, mert rájöttem, hogy ma még alig-alig hisztiztem és épp itt az ideje, hogy belehúzzak. Na hajrá!!!

Könyv

Néha-néha azért van egy kis időm olvasni is mostanában. (na jó, nagyon néha) A Nők Lapja és az Elle szent és sérthetetlen, még Lilinek is, aki mostanában rendkívüli érdeklődést tanúsít minden iránt, ami papír és zörög - eddig két vadonás de új Nők Lapjám lelte halálát a kezecskéi között, például Marsi Anikó arca.... - na szóval kiolvastam egy könyvet.

Joanne Harrist nagyon szeretem, minden könyvét örömmel olvasom, akár többször is. De egyiket sem olvastam, mit olvastam, faltam így, mint a Csokoládécipőt. Kellemes és könnyed olvasmány, de csak azoknak, akik az előzőt, a Csokoládét is elolvasták. Egyébként sokminden értelmetlnné válhat. Szóval klassz könyv.

E7

Ilyen pocsék hétre sem emlékszem már régóta.

Lili egész héten rettenetesen nyűgös volt, a tetőpont csütörtökre esett, estére annyira el voltam kenődve, hogy bőgtem, mint a záporeső. Szilárdan meg voltam győződve arról, hogy rossz anya vagyok, Lili nem szeret és semmit sem csinálok jól.

Ez péntekre valamivel enyhült, de ma nem mentünk el úszni, mert mindketten olyan feszülten ébredtünk és maradtunk is azok egész nap, hogy jobbnak láttam, ha inkább sétálunk úszás helyett. Lili is nyüglődött, sumákolt a kocsiban is, nem aludt.

Csak arra tudok gondolni, hogy készülődnek a fogacskák előbújni. Hát nagyon úgy néz ki, hogy meg fogunk küzdeni értük. Sajnos.

Február

Juhéjjj, végre elmúlt ez az undok január. Mindig hosszú, mindig sokba kerül, mindig sötét és mindig szöttyös, mindig hideg és én mindig utálom.
De végre vége!
És most jön a február. A farsanggal - ami az idén nagyon rövidke - és a névnapokkal, amiket nagyon szeretek. És a 11-vel, amikoris Lililány fél éves lesz. Már fél éves. Őrület. El sem hiszem, hogy az én pici meleg tehetetlen csomagom már fél éve itt van velünk, és mára egy önálló akarattal rendelkező pergő-forgó, kacagó, huncutkodó kis örömgombóc lett. De nagyon jó. Szia február, jó hogy itt vagy végre.