Hát ez is megtörtént. Lili rövidke életében először - és nagyon remélem, hogy nem utoljára - nappal egyfolytában pár perc híján KÉT órát aludt.
Hogy ez Vikinek - a gyógytornásznak - köszönhető-e nem tudom, bár már régóta járunk hozzá és még sosem aludt ennyit torna után, sőt néha egyáltalán semmit sem, vagy hogy esetleg annak, hogy az utóbbi bő másfél lassan két hétben jóformán egyáltalán nem aludt napközben, csak ímmel-ámmal néhanapján, hát nem tudom.
Vagy annak, hogy most nem fájt a foga? (ill. annak a helye?) Szintén nem tudom. Ami biztos az az, hogy a végén már kétpercenként rohangáltam settenkedve (enyhe képzavar) a babakocsihoz, hogy megnézzem, egyáltalán lélegzik-e még a gyerek.
És amikor felébredt és leküzdöttük a farkaséhséget, akkor egy olyan gyerek mosolygott rám, amilyet idestoval két hete nem láttam. Csillogó szemű, mosolygós, huncutkodós, incselkedős édes kobold. Naná, hogy szétpusziltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése