Most van elég

Azt hiszem, nálam most tetőzik minden, ami az elmúlt jó egy évben rám és belémrakódott.
Nekem most - állítólag - iszonyú boldognak és elégedettnek kellene lennem, mert van egy gyerekem. Jó, csak ez a gyerek:
- még nem tud sem mászni, sem kúszni, ezzel szemben örökmozgó és mivel nem tud haladni, de akar, ezért egyfolytában nyüszít, nyög, hörög a végére ordít
- valószínűleg jön a foga - anyám szerint fél éve egyfolytában - ami nyilván fáj, ezért rossz kedvű, alig alszik - mi is - néhány napja enni sem hajlandó nap közben, csak éjszaka, viszont 24 órában képes miatta ordítani
- ahogy átlépte a 6 hónapos korát mintha kifordult volna önnön magából, mintha nem az én gyerekem lenne, egyszerűen nem tudom kezelni a hangulatváltozásait, nem tudom 18 órán keresztül szórakoztatni, ezért egyfolytában ordít
- valószínűleg azon nők közé tartozom, akik nem bírják elviselni a gyereksírást hosszú távon, ezért lassan felemészt az, hogy az én egykor nyugodt kedélyes gyerekem egyfolytában értsd EGYFOLYTÁBAN üvölt, ordít, nyűgös, ritkán van jókedve, felborult a napirendje, nem bír egyhelyben maradni, alapvetően semmi sem jó neki, nem tudom kielégíteni az igényeit.
Ezzel szemben van egy családom, akiknek hálásnak kell(ene) legyek, de:
- az anyám egy héten max. kétszer jön el hozzánk max. másfél órára, amiből fél órát telefonál, a másik felében engem dorongol le, hogy milyen elégedetlen, rosszkedvű, ideges, stb. vagyok és ne legyek már elégedetlen, rosszkedvű, ideges stb. mert nekem most nagyon jó, és ha elkezdem neki mondani, hogy Lili ilyen és olyan és ez+ez a gond, akkor közli, hogy óóó, ne mondjam, mert ő ezt tudja, én is ilyen voltam. (ezzel biztosan azt gondolja, hogy ki vagyok segítve)
- igaz, naponta x-szer felhív, és megkérdezi, hogy Lili mit csinál, hogy aludt, fáj-e a foga (mintha nem tudná), mit eszik (mintha nem tudná) stb. De az már hónapok óta nem jutott eszébe - megjegyzem nemcsak neki - hogy én hogy vagyok, én hogy aludtam, esetleg én mit szeretnék, egyáltalán szeretnék-e valamit. Ha meg meghallja a hangomon, hogy nem vagyok a topon, jön a szentbeszéd, melynek lényege, nekem most kurvára boldognak kell legyek.
- az apám, ugyan a legjobb nagyapa a világon, de ha idejön a gyereket úgy felturbózza, hogy utána órákon keresztül nem lehet lenyugtatni, nem lehet neki megmagyarázni, hogy a szeretet nem azt jelenti, hogy órákon keresztül rángatni, nyomni, gyömöszölni kell a gyereket, aki ettől úgy kifárad, hogy képtelen magához térni mikor elmegy. Ergo, a nagy segítség után kapok egy hiperül kifáradt, hisztériás gyereket
- van egy nagymamám, aki nagyon szívesen segít, csak ne kelljen etetni, pelenkázni és kézben tartani a gyereket, mert azt ő már nem bírja. Fasza, Lilivel egyelőre mást nem kell csinálni, de szegénykém megállás nélkül segíteni akar.
- van egy férjem, aki egyfolytában vidéken dolgozik, időnként meghallgatja amikor kiborulok és bőgök mint a franc, de még egyszer sem jutott az eszébe, hogy azt mondja, öltözz fel végre és menj el egy pár órára egyedül, ne vidd a gyereket és mondjuk nézelődj, addig én vigyázok rá.

Szóval ha valaki tudja, hogy mit rontok el, akkor nyugodtan írjon, mert nem tudom.
Jelenleg életem legnehezebb időszakát élem, nem vagyok megelégedve magammal, nem tudom ellátni a dolgomat, fáradt vagyok és elgyötört és nem érzem azt, hogy ennek valaha is vége lenne. Akárcsak néhány órára is.
És arról sincs fogalmam, hogy ha ennek az iszonyatnak egyszer vége lesz és a gyerekem is visszatér normális önmagához, akkor én mit fogok kezdeni. Néha nagyon hiányzik az a fiatal nő, aki úgy másfél évvel ezelőtt voltam. Az a nő sem élt túl fényes életet, de volt ideje elmenni 6 hetente fodrászhoz, nagyjából félévente moziba, nem volt örökké lenőve és undorító copfba fogva a haja és a farmeron meg a mackónadrágon kívül volt más ruhája is. Nem volt nyúzott és karikás a szeme, nem lógtak cafatokban az idegei és nem volt iszonyúan irigy azért, mert valakinek volt lehetősége kimozdulni otthonról és mondjuk el tudott menni az otthonától 100 km-re.
És Lili most is szilvakéken üvölt mellettem, mert beültettem a pihenőszékébe, ahol jelenleg feszegeti magát, hörög, potyognak a könnyei. Lassan már nem hallom az üvöltést, de biztosan be fogok csavarodni. Adás vége.