Összes oldalmegjelenítés

2007. május 31., csütörtök

Holnap van az utolsó munkanapom. Megírtam a pár soros elköszönést néhány kollegának. Még nem küldtem el. Majd inkább az utolsó pillanatban.
Nagyjából összepakoltam a cumómat, ami néhány bögrét jelent és néhány zenei cd-t. Letöröltem a gépről a vackaimat.
Otthon előreláthatólag jó ideig nem lesz internetem, ami azt jelenti, hogy nem tudom mikor blogolhatok. Többek közt. A saját mailcímem él, majd időnként azért leruccanok a szomszédos netkávézóba és elolvasom a leveleket.
Két és fél hónap alatt majdhogynem teljesen elszoktam a minden napi főzéstől, így komoly fejtörést okoz, hogy akkor most mit is csináljak vacsorára minden nap. Nem baj, gondolom majd pár nap alatt megint bele fogok jönni. Gondolom.

Világ életemben a legutálatosabb testrészem a fenekem volt és a térdem. Merthogy az első túl nagy, a második meg - nem röhög - kövér. Aztán mostanában kezdek rájönni arra az aranyigazságra, hogy minden viszonyítás kérdése. Jelenleg a legkedveltebb testrészem a fenekem, merthogy olyan kis helyes, és a térdemmel sem vagyok rosszban. Ezzel szemben kezdek nem szimpatizálni a hasméretemmel. Még szerencse, hogy ezen az idő segíteni fog viszonylag hamar, és akkor megint ezerrel utálhatom újra a fenekemet és a térdemet. Hát igen, az élet nagy problémái.

2007. május 29., kedd

Névtábla

Ezektől a névtábláktól csak én vagyok elájulva, vagy másnak is tetszik?
http://www.nevtabla.hu/

És Isten hozott kedves Singer Dávid, aki vasárnap születtél, azt hiszem nagyon jó helyre pottyantott a gólya.

Hétvégi erőltetett menet.
Szombaton bedőltem a húdeerősvagyokmajdénmegmutatom effektusnak. Igaz, hogy klakkba vágtuk egy nap alatt a konyhát tökéletesen, sőt még húst is sütöttem meg miegyéb, de iszonyúan elfáradtam. Sőt, szerintem egy kicsit meg is erőltettem magam.
Ennek örömére vasárnap már kicsit visszafogtuk az agarakat, de így is szépen elhaladtunk.
Tegnap pedig klassz rosszullétet produkáltam, így a délelőttöt nagyjából végigfetrengtem - hála neked frontérzékenység kombinálva 7 hónapos pocakkal - de délután már megint tettre kész voltam, így belecsaptunk a lecsóba ismételten.
Este még anyuék felugrottak, tetszett nekik a látvány, majd J-vel beájultunk az ágyba. Úgy tűnik van az a fáradtsági szint, amikor az ember már nem tud elaludni. Így tegnap még éjfélkor is tágra nyitott szemekkel fetrengtem az ágyban.
De:
- az új ágy királyság, lassan visszakerülnek a csigolyáink az eredeti helyükre
- a mosógép csendes, gyors, aaaaranyos
- a mosogatógép a világ legnagyobb találmánya és hálás vagyok érte mindenkinek, akik rábeszéltek a nagyobb verzióra. Tényleg tele lehet durrantani.
- mindenütt jó, de legjobb otthon.
Hát ennyi röviden a hétvége konklúziója.
Ja, moziba megint nem mentünk el, sőt töröknél sem ettünk, de majd bepótoljuk. Egyszer.

2007. május 25., péntek

Tegnap megejtettük a felújítás utolsó nagy beruházását. Ezt. Remélem jó lesz, így elsőre, na jó másodikra is tetszik. A hétvégén meg majd kipróbáljuk. Vagy a jövőhéten. Vagy nem tudom.

2007. május 24., csütörtök

Tegnap villanyszerelő bácsi bekötötte a főzőlapot. Naná, hogy kipróbáltuk és állati klassz. Még J. is elismerte, hogy jó és nem is bonyolult annak ellenére, hogy nincsenek rajta gombok, tekerők, csak érintős.
Ha minden igaz, ma eltűnik az életünkből a "kedvenc" víz-gázszerelőnk. Brrrr. Soha az életben többé nem lássam. Régen undorodtam valakitől ennyire. És állítólag 5-re jönnek az ablakosok is. Ha mégsem, akkor már nem leszek túl barátságos. És ha ez is rendben lenne, akkor van ám csak a hawaii, mert akkor már nem kell több "mestert" várnunk. Vége, nincs többé szükség rájuk. Egy jó darabig nem is akarok hallani egyről sem.

2007. május 23., szerda

Kávé

Német fejes vendégek ketten eddig 8 kávét ittak meg 10 óra óta. A fickó bevallása szerint őt ahányszor megkérdezik annyiszor iszik kávét. Mennyi koffein tud mérgezést okozni? Mert számításaim szerint ha ezek még itt ülnek kettőig, a fickó a reptér helyett az ügyeletre megy. Nem normális.

2007. május 22., kedd

Apuék ma felhordták a lakásba az összes dobozunkat. 32 db, meg még valami táska, meg még amivel ott vagyunk náluk. Hm. Érdekes lesz.... megvan a hétvégi program. Broáááá.

2007. május 21., hétfő

A hétvége pakolással, szereléssel telt. Konyhabútor, ágy, beépített szekrény, ablakpucolás, könyvcipelés, könyvrakosgatás, sikálás, ez-az. És ma bejöttem pihenni. Asszem fáradok.
Pénteken Zorán koncerten voltunk. Kicsit tartottam tőle, hogy LiliPeti hogy fogja viselni, de gondoltam mégsem egy rock koncert, ha meg nem értékeli, akkor hazamegyünk. Nos, a gyermek remekül viselte, úgy tűnik neki is bejön Zorán kellemes hangja. Remek koncert volt, nem csápolós, olyan kis kedves, békés, családias. És tele volt az Aréna. Megyünk legközelebb is.

2007. május 18., péntek

Van egy kb. 70%-ig kész konyhánk, van egy lapraszerelt ágyunk - végre - és van egy részleteiben összerakott előszobaszekrényünk. A hétvégén mindennek rendben kell lennie. És punktum. Ja és van vagy egy tucat retkes ablakunk, erre nem vállalkozom.

2007. május 16., szerda

Szülinap

Bakker, megint eltelt egy év.

Tavaly ilyenkor még rámjöttek a kedvenc tavaszi-nyári ruháim, most örülök ha van pár darab ami jó rám, okés lassan 7 hónapos babás vagyok.
Tavaly ilyenkor Totó enyhén serdülő nyakigláb szőrmók volt, most meg egy minden hájjal megkent átkozott kis szeretethegy.
Tavaly ilyenkor még egy "enyhén" lerobbant lakásban éltünk boldogan, most ugyanaz a lakás tökig felújítva várja hogy a hétvégén kitakarítsuk és lassacskán visszaköltözzünk bele.
Tavaly ilyenkor fogalmam sem volt a fugák, a csaptelepek, az élvédők, csatlakozók, kombi kazánok és egyéb bizgentyűk mibenlétéről, most van. Több is, mint szeretném.
Tavaly ilyenkor már nagyban készültünk a nyaralásra, a fenti akció miatt most évekig nem lesz gondunk ilyen úri huncutságokra.
Tavaly ilyenkor halvány ibolyám nem volt arról, hogy miért jó egy babaágy, ha átalakítható, most tudom.
Tavaly ilyenkor nagyon szerelmes voltam a férjembe, most mégjobban az vagyok.
Isten éltessen engem. (Megint nem tudtam választani, úgyhogy mindenki abból vegyen egy szeletet amelyik jobban tetszik. )




2007. május 15., kedd

Tegnap este megtettem életem első rendőrségi bejelentését.
Egy viszonylag új - max. 1 éves - Alto állt a Csíky utcában majdnem két órája járó motorral (benne a kulcs) nyitott ajtóval és lehúzott ablakkal. Mi J-vel hurcoltuk fel a kocsiból a cuccokat, és ahogy telt az idő feltűnt, hogy sehol nincsen senki az autó körül, a parkoló cetlije fél 1-kor lejárt.
Gondoltam, ha megyünk hazafelé és még mindig ott lesz, telefonálok a rendőröknek. Ők meg tudják nézni a rendszám alapján, hogy ki a tulajdonos. És ott volt. Én meg telefonáltam. Reggel már nem volt ott. Kíváncsi lennék mi lett vele... vagy kandi kamera volt, hogy kipróbálják mennyi idő alatt lopnak el Budapesten egy járó motorú autót, vagy el nem tudom képzelni, hogy mi.

2007. május 14., hétfő

The Number 23

Azért jót is írok: a héten lesz a hazai bemutatója Jim Carrey új filmjének. Nem az a kiköpött humorhegy. Jim-fanoknak - like me - hétvégén kötelező. Naná, hogy igyekszem majd nem kihagyni.

És akkor azt még meg sem említettem, hogy a jövőhéten pedig behajózik köreinkbe Jack Sparrow kapitány immáron harmadszor. Egyszerűen imádom. Nagyjából úgy 12 éves korom óta. Ill. amióta a skycsatornákon foghatóvá vált a Sat1 és az Rtl. Boldog békeidők voltak.

Na de ez a jövőhét eseménye. Az eheti ez:

Szal az úgy volt, hogy szóltam a főnöknek, hogy egy kicsit ma később jövök dolgozni, merthogy megyünk Ikeába konyhaszekrényt venni. Jó, mondta semmi gond ő úgysincs ma. Okés.
Na, első lépésben elfelejtettem, hogy eme áruház nem 9-kor, hanem 10-kor nyit. Khm. Aztán meg azt felejtettem el, hogy ott bizony jónéhány dolgot magunknak kell összeszedni. De még ez volt a legegyszerűbb, komolyan. Eddig piros pont az Ikeának. Állítólag holnap hozzák legkésőbb 2-ig, remélem így is lesz.
Aztán irány az Max City. Ott volt két hónapja a félig kifizetett ágyunk, melyre ráírták a nevünket márciusban. Ezt az ágyat teljesen kifizettünk, irány a raktár. Ahol olyan kupleráj fogadott, hogy ilyet még életemben nem láttam, J-nek kellett ide-oda toszogatnia a qrva nagy dobozokat, és persze nem találták meg. Mármint az ágyat, nem J-t. Most van egy papírunk, mely szerint ugyan ki van fizetve a cucc, de el nem hoztuk és van egy ígéret, mely szerint pénteken legkésőbb megérkezik az ágy Békéscsabáról. J. kissé morcos volt, én inkább éhes. Hát ennyi a mai napunk egyelőre, és tényleg csak "kicsivel" később értem be. Még szerencse, hogy a főnök tényleg nincsen ma. Égne a pofám veszettül.
Hétvége?
Ja, hát az egyetlen említésre méltó dolog az volt, hogy végre vitorláztunk egy jót. Jó szél volt, kapaszkodni kellett rendesen, meg ide-oda ülni a dőlések miatt, lobogott a hajunk - Totónak a füle - én meg marhára élveztem. Hát ennyi.

2007. május 11., péntek

Belőlem tényleg péntekenként jön ki az egész héten összegyűlt felborulthormon-hegy. Komolyan, még a xar is keserű. Vagy inkább csak nincs kedvem ismét és újra Balatonra menni? Frusztrál a hülye "rokonok" örökös baszogatása, vagy csak nem vágyom Gy. "társaságára"? Asszem mindkettő egyben és mindez tudatalatt gyűlik bennem, mígnem pénteken - amikor már tényleg menni kell - kirobban belőlem az egész. Aztán végigszorongom a hétvégét. Klassz.
De azért történt jó is. Aki látta tegnap este az Eurovíziós dalizé elődöntőjét, az tudja miről beszélek. Nekem nem a szívszerelmem Rúzsa Magdi zenei stílusa, de az vitathatatlan, hogy magasan verte az egész mezőnyt. Hihetetlen hangja van annak a lánynak. Hihetetlen.

2007. május 9., szerda

Ő J.

Mármint a jobb oldali. A bal oldali egy rodoszi néni, aki valahogy kiszúrt minket; kisettenkedett a lakásából és ékes görög szóval elmagyarázta, hogy őt márpediglen mi bizony fényképezzük le. Úgy örült a fényképnek, meg annak hogy utána meg is tudta nézni, mint egy gyerek. Hihetetlenül aranyos volt.

J. postja

Tegnap kaptunk - nem túlzás - kb. 20 kg babaruhát 0-tól úgy 1 éves korig. Két iszonyú nagy szatyor, telis-tele aranyosabbnál aranyosabb ruhácskával. J. ma bejött és hazaviszi őket. Amikor meglátta a mennyiséget közölte, hogy nem kamionnal jött. Hehehe.
Asszem a múltkori bécsi babakocsi-vadászaton rájött arra, hogy nem baj az, ha egyetlen magzata 1x-2x használt rugikban fog majd feszíteni otthon, mert iszonyatos árak vannak bébifronton. Szóval hazavitte a cuccosokat, és otthon majd belevetem magam a kupacba, mint Dagobert bácsi a lóvé közé.
Felvittem őt az étterembe, telepakolta magát bécsi szelettel, a csomagokkal ellavírozott a kocsihoz, majd a Mammutban részt vesz egy - remélhetőleg - kiadós thai masszázson. Mondhatnám hogy jó neki, de nem az. Legalább 3 helyen van gerincsérve, csigolyakopása meg még ki tudja mi mindene, és ugye a már második hónapja tartó felújítás baromira nem tesz jót neki. És még nem is hurcolkodtunk vissza.... na mindegy.
Aztán még elmegy a Kikába, hogy felmarja a tegnap említett lámpákat, és vesz még egy szál szegőlécet a parkettához, merthogy kevés lett. :o) Szép, tartalmas nap. Jó neki.
Jé, ez egy J-s post lett. Éppen ideje.

2007. május 8., kedd

(ka)Kika



3 hete rendeltük meg a lámpákat a konyhába. Kika, Budaörs. Igen tudom fogjátok a fejeteket, egyik kolleganőm is több hónapot várt, mire megérkezett a sokszázezres ülőgarnitúrája és majd' fél évet, mire kicserélték az egyik elemét, ami a szállítás során megsérült.


Dehát ha mi egyszer ott láttuk meg. Na mindegy, megrendeltük. Kedves volt a csajszi, segítőkész stb. Aztán teltek a hetek. Gondoltam ma felhívom őket. És jól tettem. Végülis csak kb. 10 percig fütyültek a fülembe, majd egy kedves női hang - miután bediktáltam az akármilyen számunkat - közölte, hogy óóó ez már réééégen megérkezett, lehet jönni érte.


Khm. Nos szóval. Csajszi aztatat mondotta volt, hogy én NE telefonáljak, majd ők megteszik ha megérkezett. Csajszi utasításának ellenszegülve én MÉGIS telefonáltam, mire kiderül hogy már régen ott a cucc, amit ha vették volna a fáradtságot és szólnak, a hétvégén a villanyszerelő sitty-sutty fel tudott volna nyalni a falra, ezzel szemben ez az akció J-nek eléggé hosszadalmas lesz. Na mindegy.


De azért megkerestem a lámpákat. Én lenni beléjük full love. :o))) Csak a miénk nem kék mintás, hanem zöld mintás. De olyat nem találtam. E van.
Már 1/2 12 felé jár az idő és még csak most kezd el égni a gyomrom. Szép nap ez a mai.

2007. május 7., hétfő

Légyszi-légyszi valaki

Segítsetek légyszi.
Réz - vagy ha nem az nem is lenne baj - régi típusú ajtócsengőt keresnénk. Ami a lényege:
- max. 3 cm széles
- kb. 5 cm hosszú
- a közepén van a nyomógomb
A régi bérházak lakásai ajtaján voltak ilyen csengők. Azt hittük, hogy a mienk még megmenthető, de sajnos a célnál beadta a kulcsot. Szóval ha valaki tudja, hogy ha ilyet nem is, de hasonlót hol lehet venni, vagy hol van olyan üzlet, ahol réz tárgyakkal (nem dísztárgy) foglalkoznak, ossza meg velem. Hálás köszönet
Hétvége erőltetett menetben. Szombaton full takarítás, egy kis festés, egy kis villanyszerelés, meg még ami sikerült. Hazafelé még egy kis konyhaasztal és néhány konyhaszék vásárlás, majd haza és hullaként eldőlés.
Vasárnap azért lazább egy kicsit, anyáknapi ezmegaz, egy kis takarítás, kis bútorhúzogatás, pakolgatás satöbbi. Hazavánszorgás, önmagunk tisztábatétele, majd éhes siserehadként séta nagyihoz, aki kitett magáért, oltári finom kajákat készített, amit mi szemrebbenés nélkül el is pusztítottunk. Tele pocakkal haza, ágyra lerogy, fájó talpakat megmasszíroztat, konstatál, hogy semmi értelemes nincs a tévében, ezért 10-kor mély álomba zuhan. Hát ennyi.
Ja és kaptam ám én is egy szál rózsát, mint majdnemanyukat. :o)

2007. május 4., péntek

Hűtő hitelre

Na ez is megtörtént. Még életemben soha semmit nem vettem hitelre. Egészen tegnapig. Mert nem elég nekünk a lakásfelújítás, kell még nekünk mosógép, hűtő meg még ezer ..rva drága cucc is. Mert miért ne ugye. Na szóval a hétvégén a kezembe került egy hirdetési újság - naponta 50-60 db - és valamiért nem dobtam ki kinyitás nélkül, hanem átlapoztam. Szerencsére, mert a második oldalon ott figyelt az a hűtőszekrény, amit kinéztünk már több hónapja, hogy majdan - mostanság - pont erre lesz nekünk szükségünk. Az még hagyján, hogy kb. 25000.-tal kevesebbért próbálták elsózni, mint ahogy mi néztük anno, de még 10 havi részletre is 0 Ft-tal el lehetett hozni egy fitying ráfizetés nélkül. Naná, hogy nem hittem el. Körbenéztem, körbeérdeklődtem, igen nagyon ritkán van ilyen akció itt-ott. Hát ez most ilyen. Na, tegnap elmentünk, és egy, azaz 1 Ft-ért van nekünk szépséges hűtőnk. Aztán a csekkek meg majd jönnek. Hát, így jártunk mi a hűtővásárlással. Mostmár van hitelem. Na nem esz meg a fene, azért ha nagyon akarom éppen ki tudnánk fizetni, de így most nem akartam. Had mondhassam, hogy bibibiiii nekem is van....

Ja, a hűtő meg ilyen.

2007. május 2., szerda

Úgy tűnik az ember egy idő után megszok(hat)ja a vérvételt. Emlékszem, hogy míg januárban nagyjából elájultam és egy fél órát ücsörögtem az sztk-ban a vérvétel után ma olyan simán vettem a két fiolás variációt, mintha mindennap ez történne velem. Igaz, kissé kellemetlen a reggeli két dl tej és az egy zsemi után egy órán belül vérvételt produkálni legfőképpen akkor, ha az ember látja, hogy kb. 12 kismama vár szépen a sorára a labornál. De vettem egy nagy levegőt és bementem mindenki előtt - eztetet mondta nekem a doktor bácsi két hete, hogy tegyem így. Közöltem miért jöttem, mondták oké, akkor ide a vénát. Szúrtak, aztán már mehettem is. Laposkúszásban kifelé. Mindenkitől nem kérhettem elnézést, de egy kicsit megnyugtattak a nővérkék, hogy ezt igenis így kell csinálni. Aha, persze.
Ja, és remélem, hogy jó lesz az eredmény, mert ha nem, akkor mehetek megint csak most majd innom kell azt az ihatatlanul édes xart. És nem egyszer, hanem kétszer szúrnak. Broááá. Szóval kérek szépen egy kis szurkolást.
4 napos ünnep. Jó dolog, legfőképpen ha az ember kellőképpen ki tudja használni. Hát mi ki tudtuk. Szombaton délelőtt mérgezett egér módjára megvettük a hiányzó szanitert, a parkettát a kisszobába meg az ezernyi hozzávalót, fel is vittük a lakásba. Hazatéptünk, prezentáltam a hűtőből kivett ebédet, közben odadobtam egy kis cserkólevest, amit levittünk a telekre. Aztán még összepakoltunk 3 napra ruhát és kaját, majd proccba vágtuk magunkat - ez mondjuk esetemben kezd eléggé érdekesen kinézni - és irány Budafok meg az esküvő. Templomban eszméletlen hideg, őszinte szurkolás a 18 hetes terhes menyasszonynak hogy ne legyen rosszul a kurva szűk, de valóban nagyon szép menyasszonyi ruhában, gratuláció, majd hazatépés, kutya és cucccok bepakol, majd irány Balaton.
Ottmaradás egészen tegnap délutánig. Jó volt. Szép idő volt, barnult az arcom-karom egy kicsit, már nincsenek hullafoltjaim. :o)