Szal az úgy volt, hogy szóltam a főnöknek, hogy egy kicsit ma később jövök dolgozni, merthogy megyünk Ikeába konyhaszekrényt venni. Jó, mondta semmi gond ő úgysincs ma. Okés.
Na, első lépésben elfelejtettem, hogy eme áruház nem 9-kor, hanem 10-kor nyit. Khm. Aztán meg azt felejtettem el, hogy ott bizony jónéhány dolgot magunknak kell összeszedni. De még ez volt a legegyszerűbb, komolyan. Eddig piros pont az Ikeának. Állítólag holnap hozzák legkésőbb 2-ig, remélem így is lesz.
Aztán irány az Max City. Ott volt két hónapja a félig kifizetett ágyunk, melyre ráírták a nevünket márciusban. Ezt az ágyat teljesen kifizettünk, irány a raktár. Ahol olyan kupleráj fogadott, hogy ilyet még életemben nem láttam, J-nek kellett ide-oda toszogatnia a qrva nagy dobozokat, és persze nem találták meg. Mármint az ágyat, nem J-t. Most van egy papírunk, mely szerint ugyan ki van fizetve a cucc, de el nem hoztuk és van egy ígéret, mely szerint pénteken legkésőbb megérkezik az ágy Békéscsabáról. J. kissé morcos volt, én inkább éhes. Hát ennyi a mai napunk egyelőre, és tényleg csak "kicsivel" később értem be. Még szerencse, hogy a főnök tényleg nincsen ma. Égne a pofám veszettül.
Hétvége?
Ja, hát az egyetlen említésre méltó dolog az volt, hogy végre vitorláztunk egy jót. Jó szél volt, kapaszkodni kellett rendesen, meg ide-oda ülni a dőlések miatt, lobogott a hajunk - Totónak a füle - én meg marhára élveztem. Hát ennyi.