Azért vannak....

Köszi Tobber, fogalmad sincs milyen nagyon jól esik. :o)

Sad day

A mai napról ennyit.

Meg még annyit, hogy lassan ijesztő vagyok saját magam számára a megérzéseimet illetően. Egyszer már írtam, hogy a középkorban simán máglyára vetettek volna. Most már biztos vagyok benne. Teljesen.

Gyerekszáj

A hétvégén Lili gondoskodott a jókedvről.
Miután végigtúrta és menthetetlenül összeborított mindent a táskámban a szaru fésűm után kutatva örömmel közölte, hogy: - Anyu, megvan a szarfésűd!

Aztán egy idő után gondterhelt pofival megkérdezte, hogy:
- Anyu, mi is az a kis bogár.... tudod, az a MUSEDLI.
Közös erővel kitaláltuk, hogy csakis a muslincáról lehet szó.

Végül közölte, hogy Sirin barátnője AZERBANDZSÁNBÓL származik és nem, az Azerbajdzsánnak semmi, de semmi értelme nincs.

A hetedik te magad légy

Holnap lesz hét éve. (meg majd hétfőn is; igen én kétszer mentem férjhez, mindkétszer J-hez, csak két nap különbséggel)

Furcsa, valahogy sosem csinálunk ebből nagy cuccot, legutóbb az ötödiket akartuk megünnepelni, az sem volt túl sikeres. (de hol a hatodik? valahol az idők tengerében)

Tegnap J. hazafelé a kocsiban csak ennyit mondott: "Én nem vettem ajándékot". Én sem.

Múltkor éppen nyígtam itt J. valami butaságán, mire egy régi kolleganőm odavetette nekem az orra alatt, hogy: "Pedig ha jól emlékszem baromira nem kapkodtad el."

Hát nem. Ha jól számolom 11 évig kerülgettük egymást, ebben volt 2 év mosolyszünet, akkor marad 9 év udvarlás. Ez szerintem egyéni rekord.

E. barátnőmék 20 éve gyötrik egymást, és csak 3 éve házasok. A köztest hol így, hol úgy töltötték. Ugyanannyi köztük a korkülönbség, mint köztünk, szóval ha rájuk nézek magunkat látom úgy 10 év múlva. Nem állítom, hogy odáig vagyok a boldogságtól. 

Amire ennyi idő alatt rájöttem, hogy a férfi a legkényelmesebb állatfajta. A kényelme érdekében mindent - vagy legalábbis szinte mindent - elvisel. Mindegyik. Illetve, hogy a házasság kemény sport. Ahogy telik az idő az ember azon kapja magát, hogy már fekete öves lett, és rém velős tanácsokat ad a csillogó szemű frissen érkezőknek. Pedig ebben a témakörben soha senki nem fogja feltalálni a spanyol viaszt.

Legfeljebb csak az én extra lojális anyám, aki szerint ha nekem nem J. lenne a férjem, mindenki más már régen megfojtott volna. Pedig szerintem nem is....

Bók

Tényleg piszok jó érzés, amikor egy kolleganő megkérdezi, hogy hol veszem a nyári ruháimat, mert annyira tetszenek neki és hogy csinálom, hogy minden nap másik van rajtam.

Most mondtam volna el neki, hogy ezek ősrégi darabok és csak azért ilyenek, mert a többségét idestova 5 éve nem tudtam felvenni? Hogy tavaly ilyenkor összesen két nadrágban jártam végig a nyarat, mert semmi, de semmi nem jött rám, vagy ha mégis, hát úgy néztem ki benne mint a teleszart kesztyű?

Inkább csak megköszöntem, hogy ilyen kedves és megosztottam vele az egyik "lelőhelyemet".

Úgy tűnik, hogy az idei nyaralásos képeket valószínűleg nem fogom negligálni a gép memória kártyájáról (azt a néhányat, amin rajta leszek). A tavalyiakat könyörtelenül kiírtottam. Illetve asszem kettőt megtartottam magamnak elrettentés képpen.

És konstatáltam, hogy valószínűleg megérte a rohadt sok stressz, a stressztől a nem evés, a folyamatos bizonytalanság-érzés, a véget nem érő kétség, hogy kellesz-e vagy sem. És még mindig nincs vége, de érzem, hogy hamarosan pontot kell tenni. Muszáj, mert tönkre megyek.

De most komolyan. Megérte? Nem igazán tudom.

Szerelmes

- Anya képzeld, az András szerelmes belém!

- Tényleg....????

- Igen, és én is szeretem őt.

- .......

- ...és megbeszéltük, hogy ha nagyok leszünk össze fogunk házasodni.

- ....Tényleg....????!!!

- Igen, és olyan jó vele játszani, a Dávid szülinapján végig csak együtt játszottunk és még az almalevéből is adott és együtt választottuk ki a szivecskés lufit....

Konklúzió: A gyerek egy ideig megint csak csajos szülinapokra mehet, veszélyesek ezek az öt éves kispasik, na. András egyébként tényleg helyes kisfickó, ő is lovagol és az apukájának pizzériája van. Szóval nem fognak éhen halni - mondta ezt J., miközben vizet csavart a kormányból és fal fehér, majd penész zöld, aztán meg pulyka vörös lett a nagy vallomás közben.

Én meg rendkívül jól mulattam, mert még élénken emlékszem egy Alpári Zsolt nevű kisfiúra az oviból. Ronda volt, szemüveges és nagyon rossz. Meg az én lovagom. :o)))

Amikor

mostanában elfehéredve meredek a képernyőre, akkor a kolleganőim csapatban rávágják, hogy: "Mi van, újabb szülinapi meghívás?" - és persze betegre röhögik magukat rajtam.

Igen, tényleg jó érzés hogy népszerű a gyerek, de van ennek egy egészséges határa is. Most a HATODIK szülinapi meghívásnál tartunk és félek még nincs vége.

Eddig csak az összes kiscsaj szülinapjára voltunk hivatalosak - oké, már vágom a lányos anyukák összes lelki problémáját az ex-férjektől kezdve az jelenlegi férjek alkesz és potencia problémáin keresztül a nevelt gyerekek által generált problémákig.

De tegnap Lili ragyogó szemmel nyomta a kezembe bizonyos DÁVID szülinapi meghívóját. Szombatra. És akkor kérdőn meredtem a majdnem 5 évesre, mely szerint "Ki az a DÁVID????" Mert otthon van szó Csaniról, Marciról (kettő is van belőle) Áronról és Daniról  és még sok más kisfiúról, de speckó Dávid eddig még nem volt. "Jajj, anya hát a Dávid, az a Dávid, az a kis aranyos tudoooood...." Úgy tűnik most majd a kisfickós anyukák lelki problémáival is tisztában leszek. Jó nekem na. :o)

És 10 perccel ezelőtt megkaptam a jövőhét szombatra szólót. Akkor két kislány tartja a szülinapját - egyszerre. Frankó. Két egyforma ajándék, amikor általában egyel is küzdök, mint néger a jégen.

Nem gond, majd szeptemberben nem lesz kérdés, hogy kit hívjunk vissza Lili szülinapjára. Jó nekem?????

Jaj, de szép

Ez de kedves...

Hétfő

Úgy kezdődött, hogy esik. Ha hétfőn reggel esik az eső, az sosem jó.

Aztán láttam egy nagyon csúnya balesetet az Erzsébet-hídon, onnan nem szálltak ki egybe emberek sajnos.

J. ma megkezdi szerintem maratoni fogorvosi kanosszáját - én a végétől tartok, amit számlának hívnak.

Pénteken költözés van az irodába. Én még viszonylag olcsón megúszom, de azért lesz itt egy kis ez+az mire rendeződnek az erőviszonyok.

De...

Hajt a benti orchideám, ami nagy bravúr, mert már haldoklott amikor megkaptam.

Azt ígérik, hogy a hét második felében már nem lesz eső - igaz holnap még dögivel.

Szerdán sport nap lesz az oviban és az múltkor is nagyon jól sikerült, szerintem most is nagy sikere lesz.

A hétvégére gyönyörű időt mondanak és annyira jó lenne már egy igazán klassz hétvége.

És úúúgy szeretnék búúúújni....

Helyette vettem egy extra csokis croissant. Végül is mindkettő termeli a boldogság hormont nem igaz?

Zoknis

Mindig csak a gond, meg a probléma.

Az ovinénik nyugdíjba mennek. Mind a kettő egyszerre, naná.

Az ovi már csak a jövő héten tart és mivel Lili (meg én is) volt olyan "szerencsés", hogy az anyák napjával összekötött búcsúzkodós szülői értekezletet kihagyta egy frankó kis vírus miatt, így mi még nem köszöntünk el az ovinéniktől.

Márpedig kéne, mert ugyan nem a szívem csücske egyik sem, de mégiscsak két évig őrizték és nevelgették a csirkét és lássuk be hozott onnan jót is haza bőven.

Szóval kéne nekik venni valamit. De MIT? Könyörgöm MIT?

Nyilván ötleteket várok csőstől.... köszi.

Tea

A napi rutinhoz hozzátartozik a tea. Ha véletlenül elmarad, akkor hiányzik, de nemcsak a folyadék, hanem maga az elkészítés folyamata. Valahogy így lehetnek ezzel a dohányosok is.

Nem vagyok túl válogatós, de a fehér és zöld teával a világból ki lehet kergetni - egyszer legalább egy évig néztem a fiókomban egy doboz fehér teát, mire rászántam magam és kivágtam a fenébe, mert ugye hátha egyszer mégis, hát mégsem.

Viszont szerintem a napközis/ovis tea verhetetlen. Nem véletlen a mondás, hogy nagy mennyiségben lehet jót csinálni. Ennyit a gourmand mivoltomról. :o)

Ha lehet ezeket veszem, bár a szilvást legutóbb nem találtam sehol, a bodzás pedig új és isteni, a rooibos pedig alanyi jogon finom. Ti szerettek teázni?

:'''o((

Felvállaltan bőgős vagyok, néha attól is sírva fakadok, ha valaki felmutatja a kisujját. Ez van.

Mostanában Lili is meg tud bőgetni, de a ma délelőttire nem voltam felkészülve.

Valahogy mindig abban reménykedem, hogy túl vagyunk rajta és mindig rá kell jöjjek, hogy soha, soha nem leszünk túl rajta.

És ha valaki még egyszer azt mondja, hogy a gyerekek nem emlékeznek arra, hogy mi történt velük akár pár hónapos korukban is, azt kinyírom. Mert nem így van a rohadt életbe is. Bárcsak így lenne.

Párbeszéd

- Jó reggelt!
- Jó reggelt!
- Hogy aludtál?
- Jól. És te?
- Én is.
.
.
.
.
- Mennem kell, délután találkozunk.
- Jó, majd beszélünk.
- Jó, szia.
- Szia.

Ez van 18 év után. 20 felett vajon már a telepátia is működik? Csak mert akkor rengeteg hangszál-rezgést tud megspórolni magának az ember...  :o/