Tényleg piszok jó érzés, amikor egy kolleganő megkérdezi, hogy hol veszem a nyári ruháimat, mert annyira tetszenek neki és hogy csinálom, hogy minden nap másik van rajtam.
Most mondtam volna el neki, hogy ezek ősrégi darabok és csak azért ilyenek, mert a többségét idestova 5 éve nem tudtam felvenni? Hogy tavaly ilyenkor összesen két nadrágban jártam végig a nyarat, mert semmi, de semmi nem jött rám, vagy ha mégis, hát úgy néztem ki benne mint a teleszart kesztyű?
Inkább csak megköszöntem, hogy ilyen kedves és megosztottam vele az egyik "lelőhelyemet".
Úgy tűnik, hogy az idei nyaralásos képeket valószínűleg nem fogom negligálni a gép memória kártyájáról (azt a néhányat, amin rajta leszek). A tavalyiakat könyörtelenül kiírtottam. Illetve asszem kettőt megtartottam magamnak elrettentés képpen.
És konstatáltam, hogy valószínűleg megérte a rohadt sok stressz, a stressztől a nem evés, a folyamatos bizonytalanság-érzés, a véget nem érő kétség, hogy kellesz-e vagy sem. És még mindig nincs vége, de érzem, hogy hamarosan pontot kell tenni. Muszáj, mert tönkre megyek.
De most komolyan. Megérte? Nem igazán tudom.
2 megjegyzés:
Teleszart kesztyű:):):) Ezt megjegyzem! Remélem a kellek e nem kellek e nem magándolog. mármint, érted.
Örülök, hogy gyarapíthatom a szókincsed, használd nyugodtan. Annó nekem is szerzett pár vidám pillanatot. :o))))
Megjegyzés küldése