Pocsék

Lili bekeményített. A héten kőkeményen nyomatja a hisztit reggel ébredéstől egészen addig, míg be nem érünk az oviba, ott is a csoport szobába. Iszonyatosan idegörlő, kétségbeejtő, elkeserítő és dühítő is egyszerre, amikor már tízmilliomodszorra mantrázza, hogy:
- Anyuci én téged és apát szeretlek a legjobban, nem akarok oviba menni, én ott nem érzem jól magam, én a gyönyörű rózsaszín szobámat szeretem a legjobban, én mindig veletek szeretnék lenni, ugye értem jössz, ugye sosem hagysz ott, ugye nem felejted el hogy értem kell jönni... és ez megy körbe-körbe, közben hiszti és nem is hallja, hogy én/mi mit mondok/unk.
Az én híresen birka férjem is kezd berágni de nagyon.
Beszéltem az ovinénikkel, nincs a csajjal az ég világon semmi gond, elvan.
Most vagy az van, hogy nagyon haragszik, mert elvittem - ergo eldobtam magamtól - oviba, és egyelőre nem tudja feldolgozni, vagy szimplán zsarol. (ebbe inkább bele se merek gondolni, hogy 3 évesen zsarolni mer, pedig erre igenis van példa, nem ő lenne az első a világon).
Bármi legyen is, pocsék az egész. Hiába mondja délutánonként úton hazafelé, hogy "Anya, mégiscsak jó oviba menni", ha már este azért megy a hiszti, hogy holnap nem akar menni, a reggelek meg egész egyszerűen idegtépők.
Vége lesz ennek valaha?