Lili nincs oda a kanalazásért, jobban szereti, ha a falat villával, vagy kézzel landol a szájában.
Így néha keményen megizzadok a kajával, de ma csoda történt.
Vacsorára amerikai palacsintát csináltam karamell pudinggal. Gondoltam na ettől Lili oda lesz meg vissza. Tévedtem, egy fia palacsintát sem tudtam belevarázsolni a csőrébe, ellenben ahogy megillatolta a pudingot - még sosem evett - nyúlt a kiskanálért és ezerrel - tényleg ezerrel - belapátolta majdhogynem az egészet. Egyedül. Önállóan.
Fogta a kiskanalat, merített, célzott, betolt, nyelt. Merített, célzott, betolt, nyelt. Azt sem vette észre, hogy az apja közben elővarázsolta a kamerát, semmi nem zavarta, csak nyomta-nyomta.
Majd amikor már csak pár kanál volt hátra szépen lerakta a kanalat, hagyta hogy megtöröljem a nem kicsit maszatos száját és szépen távozott.
Én meg nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Lánykánk egyértelműen édesszájú. Az apja is, én is. De egy kicsit be vagyok rezelve, hogy mit fog szólni a pocakja a tejből készült, cukros, Dr. Oetkeres főzött pudinghoz. Remélem nem lesz gond éjszaka, mert ha hinni lehet a népi rigmusnak, akkor amit jóízűen fogyasztunk, az nem árt. Hát Lili több, mint jóízűen pakolta be a pocakjába a tekintélyes mennyiségű pudingot. Jó éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése