Hát elkövetkezett az az idő is, amikor csak felöltöztettem Cicát és elindultunk sétálni. Kéz a kézben, édes kettesben battyogtunk végig a Bartókon, le a Csikyn, át a Budafokin, be az egyetem kertbe és ott is félútig.Megvizsgáltuk a jéggé fagyott járdát, kikerültük a pocsolyákat, drukkoltunk, hogy lássunk cicát, számoltunk fákat, szorítottuk egymás kezét és álltuk a mosolygós tekinteteket.
Visszafelé aztán elémpenderült, nyújtotta a kis kezét felvettem, hozzámbújt és hazáig dörmögve szépen visszacaplattunk.
Ma nem volt nálam büszkébb ember a Földön.
4 megjegyzés:
Hát....lehetsz is.
Csak egy baj van. Nagyon hullámzó.
A/M
Ahogy az élet is az.
Mekkora dolog ez! Kicsit irigykedem :)
az én Lilim nem egy sétálós típus, bár mostanában ez javult valamit, de nálunk ez a nagy sétálás még szóba sem jöhet, mert kb. 20 m után kéri fel magát kézbe.
Na azért még mi se jutunk túl messzire sajnos, de napról-napra alakul a dolog.
Megjegyzés küldése