Az óra rendes volt, végezte a dolgát; 6-kor recsegett. J. nem mozdult mellettem, így rásandítottam az órára, akkor volt 6.08. Egy ráérekméggel megoldottam a helyzetet egészen 6.15-ig, amikor úgy döntöttem, hogy még mindig ráérek. Oltárit aludtam 6.30-ig, de akkor kénytelen voltam rájönni, hogy muszáj felkelnem, noha az ágy nagyon marasztalt és istenuccse nagyon engedhetnékem volt a csábításnak.
Nem kapkodtam, volt reggeli, háromszori visszaszaladokegypusziért és csont nélkül beértem. Sokat számít ha csak ketten vagyunk. Nagyon sokat. Többek közt az idegeimnek is. De ennek ma vége. Reszkessetek idegsejtek!!!!!!