Úgy tűnik van vevő hodálykára. (így hívom szegény lakást) Józsikáék tegnap megérkeztek mosolygósan vidáman, leültek, beszélgettünk aztán úgy kellett tukmálni hogy ugyan nézzenek már körül, aztán abban maradtuk - miután Jani benyögte a lakásért kért összegünket - hogy akkor valószínűleg indulhatunk házat nézni...
Eszem megáll. Én sosem vennék úgy lakást, hogy ne forgatnám ki a sarkaiból amikor megnézem. Ők nem tették. Csak ültek, mosolyogtak és közölték hogy nekik nagyon tetszik. És hogy csendes (édes Istenem!!!) és nagy és szép és világos és a ház is milyen rendes és stb.
Aztán elmentek, mi meg Janival nem mertünk örülni. Úgyhogy medve bőrére történő ivászat helyett betápláltunk egy kis pattogatott kukoricát. Valahogy még nem merek örülni, mert túl gyors, túl egyszerű, túl zökkenőmentes az egész. Nem hiszem el, hogy ekkora szerencsénk lehet. Lehet?
2 megjegyzés:
óvatosan! ügyvéddel! sajáttal!
A család régi ismerős, a párommal egy együttesben báboznak 15 éve legalább. A férj Törökbálint egyik legfelkapottabb építésze, pénzük mint a pelyva, ez a lakás is csak befektetésnek kellene nekik. De az ügyvéd az perszehogy. Pusza neked ;oppp
Megjegyzés küldése