Szemét egy dolog :o)))

Sose hittem, hogy létezik olyan, hogy valaki elviszi magával a szemetet. Mármint hogy otthonról. Úgy értem, hogy elsétál a kuka mellett, kezében a szeméttel és szépen elindul a dolgára.
Jelentem, van ilyen. Igen.
Történt, hogy tervbe volt véve Lilivel egy séta, összekötve adventi koszorú vásárlással - igen, béna vagyok, nem tudok ilyet csinálni, de ha tudnék se lenne rá időm mostanában - ezért előrelátó anya lévén beizzítottam a járgányt (értsd: kinyitottam és összeraktam a babakocsit) és szépen az aljába bepakoltam a repedésig megrakott szemetest, merthogy majd ha lemegyünk, akkor kidobom. Aha, persze. Lili közben elaludt, én közben sokmindent csináltam, eltelt az idő, mire elindultunk.
És miután megvettem a karácsonyi díszeket, és pakolnám be őket a kocsi aljába, na mi néz velem szembe na mi??? Hát a teli szemetes szatyor. Dugig kakás és pisis pelussal, sült tökhéjjal és még miegyébbel. Azt hittem rögtön elsüllyedek szégyenemben, így jobbnak láttam harsányan felröhögni - kínomban - és két kézzel egyensúlyozva a babakocsit, a táskámat, a két nagy szatyrot lépcsőn le és fel, kiviharzottam a piacról és az első adandó kukába bevágtam az árulót.
Hát igen.
Azért a díszek nagyon szépek, és vettem egy nagy csokor fagyöngyöt is, felkötöttem az ajtó fölé. J. nyilván azonnali leszedésre fogja ítélni, de majd én elmagyarázom neki, hogy miután a fél XI. kerületet végiggaloppíroztam egy bazi nagy szemétkupaccal, az a minimum, hogy a fagyöngy ott marad, ahová kínkeservesen feltornáztam. Punktum.