Nahát!

A dokitól hazafelé vettem az útbaeső cukiban pár sütit. Nagyot, habosat és - akkor még csak reméltem, mostmár tudom is, hogy - finomat. Nem adtak hozzá szatyrot, nekem meg nem volt. Na, gondoltam valahogy csak hazajutok vele, metróra fel. Illetve le. Volt is ülőhely, lezöttyentem. Aztán a Ferenciek terén felugrottam a hetesre.
Iszonyú tömeg, én lavírozok a sütikkel, közben vigyázok a táskámra és az új csizmámra - mert igen-igen, van nekem új csizmám.
És akkor kedvesen megszólít egy középkorú nő:
- Nagyon szívesen megfogom a sütijét ha megengedi.
Hát én Isten bizony szóhoz sem jutottam. Ilyet a mai világban... odaadtam neki a sütiket és nagyon-nagyon szépen megköszöntem.
Majd a Gellért tér előtt a Rudasnál odaszól nekem, hogy megfogná kedves, mostmár leszállok. Én is, semmi gond, majd én töröm az utat.
Lényeg a lényeg, a süti épségben hazaért, én fel voltam dobódva, hogy vannak még normális emberek ezen a világon és valószínűleg a hölgy is meg volt elégedve magával, megvolt már a jótéteménye.