Valentinről

Sosem szerettem a Valentin napot, még őrülten szerelmes állapotomban sem.

Azt gondolom, hogy ha valakit szerelemmel szeretek, akkor azt az év minden napján - jó, majdnem minden napján - szeretem, ha meg nem, akkor úgyis mindegy.

Mindez csak azért kívánkozik ki belőlem, mert ahogy ma reggel gyanútlanul elsuhantam a kedvenc virágboltom előtt azt hittem nem látok jól. Visszaléptem és szembesültem a ténnyel, hogy igen, a kereskedők már a Valentin napra gyúrnak. Előkerültek a szívecskés macik, a szívecskés mindenek, de a prímet nálam a műanyag nyél végén imbolygó rószaszín-piros madártollból készült szív vitte. Iszonyúúú!!!! Agresszív támadás a szépérzékem ellen!!!!

Úgyhogy - noha még nagyon messze van ez a pompás ünnep - úgy döntöttem, hogy az idén is megoldom a kérdést egy puszival.

Konklúzió: mondhatnátok, jóvanna ezt azért mondod, mert öregszel. Ez igaz. Valóban öregszem, és hajlandó vagyok elismerni, hogy ez az ünnep a fiataloké, akik még vakon, lobogva, korlátok nélkül szerethetnek.

De nekem akkor is erőltetett. Csokit, virágot évközben is lehet, sőt kellene is adni a szerelmünknek, nemcsak azon az egy napon.

És igen, ezt majd akkor is le fogom írni, ha aktuális lesz. Punktum.