Történt, hogy elmentünk az Ikeába. Nincsen ezen semmi csodálkozni való, máskor is megesett már jónéhányszor. Igenám, csakhogy eddig Lili nem tudott egyedül közlekedni.
De mostmár tud és természetesen akar is. Nagyon.
Nem hatotta meg, hogy csak neki vettünk külön gyerek menüt az étteremben, őt inkább a lelógó lámpák sokasága nyűgözte le és naná hogy meg is akarta kaparintani őket.
Viszont megtanult szívószállal gyümölcslevet szippanatani a papírdobozból - merthogy gyerek menühöz ingyen gyümilé jár ikeáéknál - és annyira élvezte, hogy leszívta a két decit seperc alatt.
Aztán megindult. Egyenesen a gyerekosztály felé, ahol naná hogy minden színes és puha és pici aranyos gyerekkezekbe való. Így történt, hogy sikerült a találati listát leredukálni egy nagy piros pöttyös labdára, egy spániel plüss kutyára és egy kb. 1000 részből álló millió színes baba-evőeszközkészletre.
Még szerencse, hogy csak mécsesekért ugrottunk be.
De ez semmi ahhoz képest, ami ezután kezdődött. Merthogy Liligyerek megtáltosodott. Nekiindult az áruháznak. Keresztbe-hosszába, cikázva, átvágva mások előtt. Ha csak elfordultam, már se híre, se hamva. Megrészegítette a sok látnivaló. A pénztárnál való sorbanállásról hallani sem akart. Nem baj, körbesétálhattam legalább 4-szer Csernus doktort, aki szintén ott állt sorba - gyerek és egyéb hozzátartozó nélkül.
Majd miután túltettük magunkat a fizetésen rácsodálkozott a hatalmas papírzacskóra, és úgy döntött, hogy most akkor azonnal mindent ki belőle. Na itt fogyott el a cérna. Gyerek felkap - aki abban a pillanatban elkezdett velőtrázóan üvölteni - és sánta malac vágtában kimenekültünk az egyébként teljesen gyerekbarát áruházból. (nem, nem mertem visszanézni Csernusra, mert nem, nem érdekel a véleménye)
A parkolóban az apja hathatós közreműködésével végigtaperolt kb. 10 autót, mire nemcsakhogy rossz, de koszos is lett a gyerek, de ez a kosz lejött róla az alatt a bő 5 perc alatt, amíg az apja megpróbálta beleszuszakolni a gyerekülésbe, mert ő még egy kicsit nézelődni, rohangálni, egyáltalán élni akart. Nem jött neki össze.
Budaörstől a körtérig üvöltött, mi meg álcázva a megsüketülésünket és a dübörgő vérnyomásunkat remekül szórakoztattuk egymást J-vel és kellemeseket kacarásztunk.
És lássatok csodát. A Gárdonyi szobornál csend lett. A 3 perc múlva megtörtént parkolás után pedig a kocsiból kiszállt egy izzadtra üvöltött, angyalian mosolygó és mindkét szülőjének mindkét arcára hangos cuppanós puszikat adó Lili. Anyai szív ellágyul, apai szem bepárásodik. És ekkor még csak délután negyed négy volt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése