Újra itthon

Hazajöttünk.
Tapasztalatokkal bőségesen megrakva, amiből a legeleső így szól: D. Tóth Krisztának úgy másfél évvel ezelőtt fájdalmasan igaza volt, amikor életük első családi nyaralásáról írt. Az ő lánya kb. annyi idős lehetett, mint most Lili.
Röviden: kimerítő, idegtépő, élményekkel teli, megható volt az első közös nyaralás és áldom az agyam, hogy nem mertem elindulni az idén Olaszországba. Valószínűleg a Wörthi-tónál kiszálltam volna és elindultam volna gyalog haza.
Sopron nincs messze, gondoltam baj nem lehet. Nem is volt az odaúton - ámde vissza....
Szóval megérkeztünk és Lili kb. 4 perc alatt birtokba vette a lakást minden részletével együtt.
Majd néhány óra és egy kiadós városnézés után rájött, hogy mi most nem megyünk haza. Ekkor kezdődött a baj. Iszonyú ordítás, üvöltés, magunkat a földhöz vágjuk effektekkel gazdagon feküdtünk le. Nem hagyta magát pelenkázni - ezzel végig küzdöttük a hetet - sem felöltöztetni - ezzel is - és eszeveszett módon el akarta hagyni a lakást - állandóan.
Az első éjszaka, hát mit mondjak eltelt.
A többi nap nagyjából elballagott, Lili kezdte jól érezni magát, a lakásban napközben nem volt hajlandó aludni, így átalában vagy a kocsiban, vagy a babakocsiban szunyókált fél órákat, aminek eredményeképpen estefelé már nem volt elviselhető a kisasszony. Az estéink küzdelmesek voltak és iszonyú hangosak.
Azonban megkockáztattuk vele élete első éttermi kalandját és bár a zabszempróba nekem negatív lett volna ahogy belavíroztunk a hangulatos osztrák kisvendéglőbe, az én überhisztis lányom egy nyikk nélkül ülte végig az ebédet, csak akkor elégedetlenkedett, amikor el akartam vonulni vele a wc-re peluscserére - merthogy ott a klotyiban van pelenkázó is, méghozzá iszonyúan tiszta - de azt is megoldottuk. Ergo a lány tud viselkedni amikor kell, de családi környezetben egyre inkább és egyre gyakrabban nem könnyen viselhető a véget nem érő hisztijei és üvöltözései miatt.
Sír ha felveszem, ha nem veszem. Sír ha kap enni, ha nem kap. Sír ha ránézek, ha nem nézek rá. Sír ha sétálok vele, ha nem. Az etető székbe egyszerűen nem hajlandó beleülni - én még ilyet nem láttam, a sokadik velőtrázóan hisztériázós közös evés után J-vel feladtuk. A gyerek úgy tűnik nem etetőszék-kompatibilis, bár én még ilyet nem hallottam, hogy a gyerek nem ült meg benne. Lili ilyen, sőt egyre inkább ilyenebb. Néha ijesztő, néha elkeserítő, néha elszomorító. Mert nem tudom, hogy mit csinálok/lunk rosszul.
Azért jó volt az egy hét Sopron. Nem voltunk itthon és rátaláltunk Rust-ra a kis osztrák ékszerdobozra, na meg megízleltük a sütőtökkrémlevest, ami nekünk újdonság volt és most mindjárt meg is keresem a receptjét.