Letelt a két hetem, itt vagyok megint. Ami lakásilag történt az annyi, hogy megalkotódott a mosókonyha, félig kész a leendő klotyi, minden létező csempe leverve, a tapéták a szobákban leszedve, a parketta alatt lévő nemtommineknevezzelek faizék felszedve, megszámlálhatatlan sittes zsák szépen sorbarendezve az udvaron.
Ugató szomszéd elintézve, kíváncsiskodó unatkozó nyugdíjas nyanyák lassan megszokva.
A két hétből mindössze egy, azaz egyetlenegy napom volt, amikor úgymond pihentem. Kifejezetten furcsa volt és pluszban még lelkiismeretfurdalást is beszereztem amúgy becsülettel. Hát ez van.
Pénteken halálra fagytam Sopronban - mindezt télikabátban, nem is tudom mi lett volna, ha megkockáztatom az átmeneti kabát variációt.
Nagyi 75. szülinapja viszonylag normálisan lezongorázva, talán most először sikerült neki olyan dolgot venni, aminek ténylegesen örült is, nemcsak csinálta.
A múlt hét leszomorúbb eseménye számomra mindenképpen Kaszás Attila hirtelen és teljességgel értelmetlen/érthetetlen halála. Sajnos nem láttam őt színpadon, de két évvel ezelőtt olvastam vele egy hosszú riportot a Nők Lapjában és onnantól fogva a szívem egyik csücskébe zártam. Akkor várták a kisfiát és ő férfi létére annyira nagyon szépen és meghatóan beszélt róla, hogy nagyjából-egészében végigbőgtem a cikket. Sajnos csak ennyi adatott meg neki. Nagyon-nagyon kevés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése