A holnapi nappal véget ér az itthon töltött 3 évem.
Még nem is múlt el és máris tudom, hogy ez soha vissza nem hozható, soha el nem felejthető, soha fel nem dolgozható és soha meg nem hálálható 3 év volt.
És lássuk be tele vagyok kérdéssel, feszültséggel, lelkiismeret furdalással; és nincs bennem egy csepp várakozás, kíváncsiság sem. És ez nem jó, de mivel született pesszimista vagyok, azért titkon remélem, hogy a sok hátrány mellett jut talán valami kicsi jó is a jövőben. Ha meg mégsem, akkor remélem, hogy lesz elég merszem ahhoz, hogy változtassak. Ha meg merszem sem lesz, akkor legalább valami kis kényszerítő erőm.
Mindenesetre csináltattam bérletet, és van érvényes bérletszelvényem is hozzá, ami iszonyú nagy szó, mert notórikus lógó vagyok/voltam (sicc!!) és tudom hogy nem szabad meg akármi, de nem voltam hajlandó kifizetni sose 320.-ot 2-3 megállóért, villamosbérlet meg sosem volt, legalábbis az én pályafutásom alatt.
Na mindegy, próbálok tiszta lappal indulni, de azt nem ennyi idősen már nem lehet. Pl. fogalmam sincs, hogy hétfőn melyik irodába menjek, azt nagyjából tudom, hogy kit keressek, de hogy én hová és egyáltalán.... hát nem.
De annyi baj legyen. Holnap nekünk nagyon fontos Marcipán cica bábszínházunk lesz, aztán ha rá tudom venni magam, akkor elmegyünk szavazni, aztán még egy finom ebéd, aztán nem tudom.
Aztán hétfő, én el dolgozni, J. viheti a várhatóan ezerrel ellenkező Lilit az oviba - én is akarom majd vinni naná, de nem kéne rögtön az első nap elkésni ugye? - és indulhat a soha véget nem érő lelkiismeret furdalás.
Mert én leszek az, aki várhatóan otthon marad ha beteg a gyerek, aki előbb elmegy, ha szülőire kell menni, vagy farsang van, vagy akármi, aki pont a munkaidő végén kirobban az irodából és ha egy mód van rá köszi nem kér a pluszmunkából és az is én leszek, akit ezért a többi nőnemű kollega valószínűleg rühellni fog (ugye Tobber?) . És lássuk be, piszkosul nem fog érdekelni. Mert akinek még nincs gyereke, az ezt úgysem érti meg (ezért nem is fogom nekik elmagyarázni), akinek meg már van gyereke, de mondjuk felnőtt annak elviekben meg kéne érteni, de ha mégsem teszi, akkor el fogom neki magyarázni, mert én ilyen vagyok. Meg egyébként is mindenki tehet ezügyben egy szívességet.
Nohát, pá nyugodt, békés 3 év, üdv nektek továbbiak, remélhetőleg jól megleszünk. Vagy majd kiderül.
4 megjegyzés:
Sok sikert, kitartást, türelmet, és OPTIMIZMUST!!!
Tudod, az és többnyire úgy sikerül ahogyan az ember nagyon-nagyon akarja.
Pusz-
A/M
Nem tudom, miért gondolod.
Kolleginára csak a blogban morgok, SOHA vele nem érzékeltetem, sem nem mószerolom, amíg ő idén már több hetet hiányzott év elején és helyettesítettem (ami azt jelenti, hogy KÉTSZER annyi munkát végzek minden nap, csak mert neki gyereke van), én idén nyolc napot voltam szabin (legtöbbször nem is pihenni, hanem autólopást intézni,ideggyógyászhoz járni a derekammal, stb).
Egyébként meg nagyon csípem a fejét. És leglább olyan segítőkész, mint én.
A bajom a szituációval van, hogy otthonmarad valaki egy törött kezű(!) óvódással egy hétig. Miért nem játszhat az oviban gipszben, vagy miért nem maradhat az egyébként közelben lakó nyugdíjas nagyival?
A munkahelyem miért nem tolerálja, hogy ilyenkor kevesebb munkát zúdít rám?
Tudod, biztosan egy empátiátlan alak vagyok csakmert nincs gyerekem (bár a Kollegina nem tart annak, biztosan jól megjátszom, hogy együttérzek, amikor a napi problémáikat elmeséli) és biztos csak én nem fogom fel, hogy ezesetben miért kell duplatempón pörögni egy multinál.
Egyébként ő is moroghatna, idén már 3 nap táppénzen voltam, de ő nem teszi nekem, pedig akkor ő kap sok munkát szegény.
Nekem meg úgysincs családom, úgyhogy nyilván érzéketlen is vagyok.
De legalább ráérek túlórázni.
Egy szóval sem mondtam, hogy empátiátlan lennél, csak többször konstatáltam, hogy van ilyen problémád. Ami persze létező, de sajnos ez van. A munkahelyi tolerancia pedig Magyarországon sajnos nem létező intézmény, ezt már tapasztalom úgy 15 éve. És ha majd neked is lesz egy csirkéd, te is máshonnan fogod nézni ezt az egészet. Hidd el. Remélem majd még akkor is tudunk erről beszélni. Peace. :o))
Sztem most is anyaközpontúan nézem a világot, legalábbis Kolleginának iszom a szavait, meg együtt próbálunk megoldást találni 1-1 gondra (elsős a kislánya :O).
Szal nem hiszem, hogy másképp fogom nézni, csak nálam is más lesz a sorrend.
És ez így jó, ha már nem lehetek főállású anya, mint Anyu.
Az az igazságtalanság, hogy én szívok azért, mert másnak van gyereke.
Én is gyereket akarok, már tizenéve! :(
Te nem dolgozol? :)
Mi van bent?
Megjegyzés küldése