Kemény dolog

Délelőtt voltunk ovinézőben. Ismerem a lányom, nagyjából tudtam mire számíthatok.
Tulajdonképpen jó volt látni, hogy közvetlen, felszabadult, önálló, nem egy anyámasszonykatonája, rögtön ment játszani, kedves volt a gyerekekkel - ők vele nem mindig - de ahogy néztem hogy szaladgált az udvaron a sok gyerek között, kezében az ajándékba kapott lila szélforgóval, valahogy nagyon csúnyán belémmart, hogy alig pár hónap és itt (vagy egy másik oviban) kell hagynom majd egész napra.
Egyelőre el sem tudom képzelni. Viszont piszok jó volt, hogy miután kijátszotta magát, belebújt az ölembe és morzsolgatta a hajam - ami születése óta szokása.
Ezért -gyenge szülő - hazafelé gyorsan vettem neki egy rózsaszín almás gyűrűt (azt a boldogságot), két katicás hajcsatot és egy piros teáskannás hajgumit (szörnyű). Oké, inkább magamnak vettem ezeket fájdalomdíjként, de a lelkemnek jólesett. Meg látni amilyen boldog.
És tetszett neki az ovi, fel volt dobódva. Én annyira nem. Kemény dolog.