Az van, hogy május van. Az egyik kedvenc hónapom. Meg a szülinapom. Na ez már nem annyira jó, dehát ez is hozzátartozik.
Volt már egy balatonos hétvége a hónapban és remélem lesz még egy. Azokat szeretem. Olyankor van egy kis segítség, nem kell 24 órában csak nekem Lilivel foglalkozni/figyelni rá. És ez lássuk be rettenetesen jól tud esni.
Lili beszél és mesél. Ma például elmesélte, hogy amikor sétáltunk, akkor látott egy bácsit, akinek szakálla volt és volt az arcán bibi.
Ez magyarul annyit jelent, hogy amikor cipőt vettünk és üvöltve közlekedett az utcán, akkor látott egy hímnemű egyedet (neki minden hímnemű bácsi, legyen az 2 éves, vagy 200), akinek volt szőr a fején és a kötéstől a pattanásig terjedő elváltozást tapasztalt a képesebbik részén.
De legalább már mesél. Hatalmas vehemenciával, óriási geszitkulációval, végtelen türelemmel. Én meg hihetetlenül élvezem. Sokkal jobban, mint amikor járni tanult. Abba kishíján belerokkant a derekam, ezt meg csak élvezem hallgatni, ezerszer elismétlem a neki tetsző szavakat, találgatom, hogy mit szeretne mondani és együtt örülök vele, amikor kimond egy új szót, vagy sikerül kitalálni amit mondani szeretne.
Hát ennyi.