Lili szókincse új szavakkal bővült. Úgy, mint: lila, cica, bábu. Azt azonban, hogy anya baromira nem akarja mondani, viszont tudja, hogy az anya az én vagyok, mivel a nagyapja rákérdezett, hogy "hol van anya?" (ott álltam tőlük két méterre). Lili először nem akarta elhinni, hogy a nagyapja nem lát engem, majd miután mégegyszer rákérdezett a világ türelmetlenségével a pofiján megfordult, és tévedést nem tűrően felémbökött hurkás ujjával. Szóval anya az én vagyok. Okés, tudja a gyerek. De miért nem mondja, könyörgöm?
Abszolút nem állítom, hogy a fenti új szavak túl könnyűek lennének és azt sem, hogy csont nélkül megy mind a három, de egész nap ezeket mantrázza, előbb-utóbb rendben lesz az a lila macska.
Hideg lett hogy a fene vigye, hát vettünk magasszárú, vízhatlan, szőrmés édes lábbelit a lánynak. Gondoltam a sok piros és rózsaszín cipő után ruházzunk már be egy kékbe, vagy zöldbe - nem utolsósorban gondoltam itt a latyakra és a trutyira, ami mostantól kezdve teljes egészében létjogosult ebben az évszakban - de Lili nem így gondolta.
Először is felsikított, amikor bementünk a cipőboltba és meglátta a kb. 200 pár cipőt, naná hogy mind gyerekkéz-magasságba rakva.
Első körben még sikerült rábeszélni, hogy ne rámolja le a fél üzletet, mindez addig tartott, amíg az általam kiválasztott piros, kék, zöld színű - egyébként teljesen egyforma - csizmák közül sepillanat alatt kiválasztotta a pirosat, amíg feladtuk rá, amíg az apja fizetett és amíg bezsebelte az ajándék színes cerkákat. Jaaa, ajándék? - gondolta, akkor hapsik vagyunk, és annak rendje és módja szerint elkezdte a kezembe adni a neki tetsző topánokat.
Igazi csaj, csak rózsaszín, lila és piros cipő került a kezembe. Illetve egy keki is, de azon kutya volt és a kutya mint tudjuk mindent visz.
No, ekkor köszöntünk el gyorsan, becsomagoltattuk a használt cipőnket - piros - és a vadi new csizmával a lábakon elindultunk hazafelé.
Itthon még további két órát töltött bennük, ennek csak egy pelusozás és egy cserébe felajánlott lila zokni vetett véget. 
Megjegyzem egyébként, hogy iszonyú pofátlanság, hogy egy gyerekcsizma 13.000.- Ehhez képest az általam kinézett - magamnak, ó mi rettenet - Rieker magasszárú nem is drága 16.500.-ért. Ugye? Dehogynem. Ezért van a gyereknek csizmája, nekem meg nem lesz. Pedig ugye milyen szép? (tévedés elkerülése végett a piros a gyereké...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése