10 hónapos vagyok

Helósztok, itt vagyok, én vagyok Lili.
Megint elmúlt egy hónap és nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki volt olyan kedves és gondolt rám 13-án.
Túl vagyunk a műtéten, a doktor bácsi szerint minden rendben volt és nagyon szépen gyógyulok. A nehéz gipsz már néhány hete lekerült rólam és 23-án remélhetőleg ez a műanyag izé is, amin ugyan nagyon helyes virágok és katicák vannak, de én nagyon nem szeretem őket.
Sajnos most nem tudok sok újdonságról beszámolni, mert igencsak vissza vagyok fogva mozgás szempontjából, sajnos nem tudok ülni és rendesen állni sem ebben a bigyóban, de néhány napja ennek ellenére igenis felállok. És lépkedek. Helyesebben próbálok lépkedni. Anyáék nagy ámulatára és még nagyobb aggodalmára, mert szerintük jó hogy ezt csinálom, de nem kéne ennyit és ennyire. Nem éretenek ehhez az öregek, tudom én mi a jó nekem, hát azt teszem.
Mivel a mozgásom most nem tudott fejlődni, ezért fejlődött a kobakom.
Helyesebben rajta a kócimóci. Nagyon sok hajam lett hirtelen, már bele tudok akaszkodni a saját frizurámba, ami ide-oda kunkorodik, anya elég gyakran kapargatja a fejem valami izével, amit hajkefének hív. Hát, leginkább csiklandozza a fejem, ezért én kiveszem a kezéből és jól megharapom. A kefét, nem anyut.
Harapom, merthogy a nagy igyekezetben már van három fogam. Kettő lent, egy pedig fent. Tök édi vagyok, mondja apa, mint egy kis kezdő vámpír.
És mostmár egyfolytában nyomom a sódert. Ebből anyuék az anát és a babát meg a mamát értik leginkább, a többit csak találgatják, de azért én kitartóan ismételgetek nekik, hátha egyszer felfogják szegények, hogy miről hablatyolok.
Hát, nagyjából ennyi történt velem az elmúlt egy hónapban - nem túl sok, de ez a fránya betegség sajnos nagyon rosszkor és rosszul érintett engem is és anyuékat is.
Remélem a következő hónapban már sokkal több és sokkal jobb és sokkal-sokkal vidámabb dologról tudok beszámolni nektek.
Nagy adag zazazdadamamamananana mindenkinek.