A fürdetés. Komoly, (több) teljes embert igénylő feladat. Ezért nálunk ez a kitüntetett cselekedet J-t illeti az első, vagy tán a második alkalom óta. És azóta is egyfolytában.
Egészen a múlt hét hétfőéig. Mert akkor J. nem ért haza fürdetésre, sőt negyed óra múlva sem, és akkor Lili már nagyon-nagyon mérges, fáradt és nyűgös volt, hát nem volt mit tenni. És J. nem ért haza kedden és szerdán sem időben, valamint ma sem.
Az első fürdetést mindketten végigbőgtük - na jó Lili inkább üvöltötte - ő azért, mert nyilván érezte rajtam a bizonytalanságot, én meg azért, mert ő sírt de vígasztalhatatlanul.
Aztán kedden már csak egy kicsit kenődött el, mígnem szerdán egy hang nélkül sikerült az etetéssel együtt kb. 45 perces eposzt abszolválnom.
És ma is csont nélkülit dobtam. Igen, azt hiszem közel hét hónappal lányom születése után végre sikerült felnőnöm a feladathoz, hogy egyedül megfürdessem és átadjam őt az álommanónak. Nem szégyenlem, sőt hihetetlenül büszke vagyok magamra, újabb mumust sikerült leküzdenem. Jó úton vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése