Vagyok ám

Naná hogy vagyok, csak valahogy mostanában nem érkezek ide, pedig minden nap lenne miről írni. A héten egyedül voltam Lilivel, ami azt jelenti, hogy senki sem volt szabadságon a családból, kettesben - csajosan - töltöttük a napokat, és J. csak este ért haza a munkából, mint amúgy rendesen szokott.
És Lili a héten egyszer sem tombolt, nem volt hisztiroham. Ellenben tündéri édesen játszott, 5 percenként ölelt és puszilt, 10 percenként közölte, hogy anya szeretlek, egyáltalán olyan volt, mint egy mese. Életem egyik legszebb hete volt ez. A csaj tökéletesen beszél, elképesztő szavakat használ, tegnap megszámoltam; 1 mondata 11 szóból állt.
Bocsánat, de egynémely felnőtt nem képes ilyen mondatra, nemhogy egy még 2 éves sem.
Merthogy már készülünk a 2. szülinapjára.
Imádja a gyerekmedencét a strandon és legnagyobb rémületemre egyedül úszik a Balatonban az úszógumival. Löki magát és a kezével hadonászik, úgy halad. Engem a jeges rémület fogott el, amikor először megláttam, majd elbőgtem magam, majd rohantunk venni neki egy biztonságosabb úszógumit, mert ezt a mostanit csak ajándékba kapta egy ismerőstől és még játéknak is vacaknak gondoltam, nemhogy Lilit rendesen megtartsa a maga kis fékezhetetlenségével. És ahogy libeg a vízben, boldogan kurjongatja, hogy "ededül úszok". Őrület.
Hát ezek vannak. Írhatnék még sokat, de mennem kell, mert J. most elmegy 2 napra dolgozni, aztán meg megint, aztán meg a hétvégén Lili szülinapja, szóval van azért dolog bőven. De nem panaszkodom, elvégre itt ülök a teraszon, még mindig 25 fok van - mindezt fürdőruhában - le vagyok barnulva, jobbra matat a sünim és remélhetőleg majszolja az odakészített fél almát, a kertben ég a hangulatvilágítás és veszettül ciripelnek a tücskök. Az égen meg annyi a csillag, hogy megszámolni is lehetetlen. Szóval jó nekem. Úgyhogy most megyek.